A válogatottszünet sem telt el újabb Liverpool-játékos sérülése nélkül, a csapat alapembere, Andy Robertson az Észak-Írország elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett bokasérülést egy szerencsétlen ütközést követően, így Jürgen Klopp Joe Gomezt küldte pályára balszélsőhátvéd-pozícióban a Brighton elleni, kulcsfontosságú bajnoki mérkőzésen. Szoboszlai Dominik azok után, hogy a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzésén gólt szerzett, újra a kezdőcsapat tagja volt vasárnap délután.
A Liverpool számára szinte minden hátralévő bajnoki mérkőzés döntőnek felel meg a rendkívül kiélezett versenyfutás miatt, mivel a forduló előtt megegyező pontszámmal állt a Manchester Cityvel a második-harmadik helyen, az Arsenal pedig egy ponttal előzte meg két riválisát.
A megszokottnál is nagyobb téttel bíró, Brighton elleni bajnoki viszont a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint kezdődött Jürgen Kloppék számára, mivel a második percben egy liverpooli labdavesztést követően megiramodott a vendégcsapat. Estupinan lódult meg a bal szélen, centerezett Danny Welbeck irányába,
![Danny Welbeck](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5565/55653/556538/55653853_4113779_510f6feb75abfc04b28ba12a0f8cf078_wm.jpg)
A lehető leggyorsabban próbált válaszolni a Liverpool, néhány perccel később Mohamed Szalah tekert ballal a tizenhatos sarkáról, a Brighton hálóőre úszott a levegőben, de végül a lövés centikkel elkerülte a célterületet. Közeledve az első negyedóra végéhez, újra az egyiptomi volt főszerepben, de mindkét lövését blokkolta a vendégek védelme – amely stabilan állt a lábán.
Egészen a 27. percig, amikor Szoboszlai Dominik szöglete után még tisztáztak a Brighton védői, de Szalah visszafejelte a labdát, amely szerencsésen Luis Díaz elé pattant, így csak annyi dolga volt a kolumbiainak, hogy a kapuba továbbítsa azt, kiegyenlítve az állást, 1–1. Az első félidő hátralévő részében előbb Díaznak, majd Darwin Núneznek volt egy komolyabb lehetősége, az uruguayi a tizenhatoson belül megszerezte a kipattanót, és azonnal kapura lőtt, de Verbruggen kiváló reflexeinek köszönhetően hárított, maradt a döntetlen.
A Liverpool játékán érződött, hogy minél […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/03/31/premier-league-30.-fordulo-liverpool-brighton/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!