A lipcsei főpályaudvartól néhány saroknyira található döneresnél három Werder-mezes szurkoló állt sorban rendelésére várva. A gyors kezű pultos már-már hanyag eleganciával vetette oda nekik:
4–3 lesz!
Bár a gyorsétterem falain több helyen is a török Fenerbahce relikviái lógtak, az egyik asztal fölött elhelyezett montázson a pultos és a jelek szerint a hely tulajdonosának is számító férfi pózolt a Leipzig játékosaival. Köztük Gulácsi Péterrel és a 2018-ban eligazolt Kalmár Zsolttal. A jelek szerint ők is csak ajánlani tudták a brémai vendégek ebédjét – no meg szegről végre az enyémet is.
Két kilométerrel odébb, az Elster partján már álltak az ugrálóvárak, nyíltak a sörpadok és a hagyományos német currys kolbászt, no meg kolbászos kifliket árusító bódék. A városi kocsmák irányából pedig egyre többen szivárogtak át a Waldplatz irányába, melynek végében az RB Leipzignek otthont adó stadion déli kapui, azokon túl pedig a fanatikusoknak fenntartott állószektorok várták őket.

A villamosmegállótól a stadionba vezető, jó 600-700 méteres gyalogútra néhány hazai szurkoló mellé szegődtem, hátha tudnak valami friss pletykát Szoboszlai Dominik állítólagos, Newcastle-ből érkezett megkereséséről.
Jó játékos, talán az egyik legjobb középpályásunk is, így biztos, hogy akadnak megkeresései, de szerintem maradnia kéne még egy évet
– magyarázta egyikük, hozzátéve, hamarabb tudnák elképzelni idővel a spanyol élvonal egyik topcsapatánál, mint az angolban.
Látva Timo (Werner) példáját, valószínűleg jobban is járna…
– utalt a német válogatott csatár nem túl sikeres londoni időszakára, a Chelsea-nél eltöltött két idényre a férfi.
A Bundesliga 32. fordulójának zárómérkőzésére csaknem megtelt a Red Bull Aréna Lipcsében. A harmadik helyért és a Bajnokok Ligája-indulásért a szombaton látott Union Berlin, SC Freiburg kettőssel késhegyre menő küzdelmet vívó RB Leipzig azt a Werder Brement fogadta, amely egy pontszerzéssel matematikailag is biztossá tette volna bennmaradását.
A bemelegítés alatt Szoboszlai többször is képernyőre került, a legnagyobb ovációt viszont az az Emil Forsberg kapta, aki idestova nyolc és fél éve erősíti a csapatot, és múlt héten, az SC Freiburg otthonában a 300. tétmeccsén lépett pályára a Leipzig-mezében. A kamera a bemelegítést a kispadról figyelő, egyelőre még maródi Gulácsi Pétert is megtalálta, aki kedélyesen beszélgetett a kezdőből ezúttal – épp Forsberggel szemben – kimaradt Dani Olmóval.
A házigazda papíron négy védővel kezdett, de ez a valóságban sokkal inkább volt három, a két szélső, Mohamed Simakan és Benjamin Henrichs ugyanis rendkívül magasan helyezkedett, ideje nagyobb részét inkább a vendégtérfélen töltve, semmint saját tizenhatosa környékén. Ilyenkor a középpálya közepére nevezett Konrad Laimer húzódott vissza Willi Orbán és Lukas Klostermann közé a védelem tengelyébe, s sokszor épp a 25 esztendős osztrák volt a legmélyebben helyezkedő mezőnyjátékos is a fehér mezesek közül.

A meccs első valamirevaló megindulása Szoboszlai nevéhez fűződött, de a tizenhatoson belül megálljt parancsolt neki a Marco Friedl, Anthony Jung páros. A folytatásban Amadou Haidara, majd Forsberg veszélyeztetett egy-egy átlövéssel, de mindkét próbálkozás jó egy méterrel eltévesztette a célt. Túl a félidő derekán Forsberg beadása után Simakan bólintott kapu mellé az ötös sarkáról – ám a középen helyezkedő Christopher Nkunku miatt behúzták a lest, így hiába jött meg az akció láttán a lipcsei kemény mag hangja, ha gól lett volna, nem ér.
Csak idő kérdésének tűnt, meddig bírja a nyomást a Werder, amely sokszor másodpercek alatt elvesztette a labdát. Jól működött a lipcsei letámadás, különösképp Haidara és Forsberg kettőse élt a labdaszerzéseket illetően. A 41. percben Szoboszlai próbálta meglepni a kissé kinn helyezkedő Jiri Pavlenkát egy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!