Vasárnap délelőtt megtelt élettel a Stade Roland Garros teniszkomplexum, elkezdődtek a főtábla első fordulójának mérkőzései. A játékrend legnagyobb nevei között sorakozott többek között a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes Carlos Alcaraz, de például a Philippe Chatrier Stadion programját Naomi Oszaka nyitotta – aki végül három szettben legyőzte a top50-es olasz Bronzettit. De nem kizárólag a legnagyobb pályák lelátói teltek meg, a külső, úgymond kisebb pályák mérkőzéseit is hatalmas érdeklődés övezte, így például rögtön a 14-es stadion nyitómérkőzése, az Alja Tomljanovic–Dayana Yastremska összecsapáson sem lehetett szabad helyeket találni.
![A 14-es pálya](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5650/56505/565059/56505919_6e0478af2204e9748283cc50544dd116_wm.jpg)
A fiatal ukrán és a rutinosabb ausztrál teniszező remek előadást nyújtott a közönségnek, az egyébként szabadkártyával induló Tomljanovic az első szettet még ugyan megnyerte, sőt, a másodikban három bréklabdája volt ahhoz, hogy karnyújtásnyira kerüljön a győzelemtől, de végül nem jött össze számára a siker. A világranglistán 32. ukrán fordított, így ő jutott a legjobb 64 mezőnyébe.
A Roland Garros teniszt szerető, de ami még ennél is fontosabb, teniszt értő közönsége évről évre különleges hangulatot varázsol a teniszkomplexumba, az első napoktól kezdve közel telt házzal „üzemel” a torna, amely területén a teniszen kívül a pickleball alapjaival is megismerkedhetnek az érdeklődök – nevezhetnénk az ütős sportágak paradicsomának a Garrost. A kapunyitástól alig telt el néhány óra, a hazai kedvenc, Ugo Humbert némileg meglepetésre az első fordulóban búcsúzott. Legyőzője az olasz Lorenzo Musetti volt, aki négy szettben küldte haza képletesen a franciák egyik legjobb teniszezőjét.
Éppen a Humbert–Lorenzo mérkőzés közben melegített a 11-es pályán Marozsán Fábián, aki pályafutása első főtáblás mérkőzésére készül Párizsban. A 24 éves magyar teniszező mind a három másik Grand Slam-tornán tagja volt már a 128-as mezőnynek, a Garroson viszont még nem: vasárnap délután ellenfele a selejtezőből érkező Mikhail Kukushkin lesz.
![Marozsán Fábián edzés közben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5650/56505/565059/56505917_f594f8ae6571af3c268d39fc037ac746_wm.jpg)
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/tenisz/2024/05/26/roland-garros-2024-elso-nap-marozsan-fabian-galfi-dalma/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!