Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Berki Krisztán a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója az olimpia első részében hét napig, szerdáig lehetett Párizsban, Mészáros Krisztofer összetett döntőjét, a bravúros teljesítménnyel ott elért 9. helyezését viszont már az otthonában szurkolta végig. Az olimpiai bajnok sportvezető az Indexnek elmondta: technikai oka van annak, hogy a döntő előtt hazajött, tekintve, hogy már hónapokkal korábban megszervezték számára az egyhetes utazást, aminek fix napjai voltak – ehhez igazították aztán a családi nyaralás kezdetét is –, és úgy tervezte, hogy inkább az elején lesz ott, amikor a selejtezőkben biztos a magyar tornászok részvétele. Minden továbbit extrának érzett. Így történt aztán Mészárossal is, aki döntőbe jutott.
Egy sportoló attól lesz igazán az, ha sportágából kilépve is az marad
„Krisztofer ezerből egy. Vagy inkább tízezerből egy. Persze egy része az egésznek a tehetség, az adottság, az elhivatottság a versenyző részéről, mert kell mögé, illetve mellé az edző, a szakmai stáb többi tagja és a komplett háttér, ami segíti őt a fejlődésben és a kiteljesedésben. A végtermék, ettől függetlenül, az mindig maga a sportoló, ő lép a pódiumra, ő viszi ott vásárra a bőrét. Ami igazán fontos szerintem, hogy Krisztofer a tornatermen kívül is tornász. Nem arra gondolok, hogy kézállásban jár a közértbe, bár ezt is meg tudná tenni nyilván, hanem arra, hogy mindent a sportnak, a tornának rendel alá. De ez általánosságban is igaz, egy sportoló attól lesz igazán az, ha sportágából kilépve is az marad.”
Berki Krisztián emlékeztetett arra, hogy egy sportoló profi karrierje általában az életének egy rövidebb periódusát jelenti, és nem mindegy, hogy abban a szakaszban az edzések, versenyek, meccsek mellett mivel tölti az idejét.
„Nemcsak a sport részét kell kibírni, hanem azt is, hogy az egyéb időben se menjen el a fókusz. Ez sok lemondással jár, vagy legalábbis azzal, hogy alárendelj amúgy fontos dolgokat. Például nálam már a családot, gyereket is, akiket a sport miatt láttam kevesebbet, mint más. Ez sok áldozattal jár tehát, de én mégsem éltem meg annak, mivel nekem gyerekkorom óta a sport volt az életem. Szerettem volna benne elérni a kitűzött céljaimat, és kiugrási pontnak is éreztem, később pedig, amikor már jöttek az eredmények, anyagi segítséget is jelentett. Ezt mind figyelembe véve nem is nagy áldozat minden nap legkésőbb 22 órakor lefeküdni aludni, mert tudom, másnap 5-kor kelek, 6-kor már indulok, és 9-kor már teljes intenzitással edzenem kell. És Krisztofer pont egy ilyen sportoló.”
A szakmai igazgató elmesélte, ezt nem abból tudja, hogy Mészáros elmondta neki, saját maga tapasztalta meg. Például abból, amikor a világversenyen az ő szállásán nem volt konditerem, ezért átment oda, ahol a szülei szálltak meg, mert ott meg volt, csak azért, hogy pódiumra lépés előtt még egyszer pluszban átmozgassa magát.
Valamit valamiért. Én is ilyen munkakutya voltam, edzés után is mindig csináltam még két fogást, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, én ebbe a gyakorlatba beletettem mindent, ami tőlem telt. Mert a rontás mindig benne van a tornában, de tudni kell a tükörbe nézni, hogy nem a felkészületlenségem miatt történt.
Mészáros összetett döntőben elért 9. helyéről azt mondta: Krisztofer döntőjét követően hatványozott lett az örömük, hiszen egyrészt jobban is teljesített, mint a selejtezőben, másrészt pedig a helyezését tekintve előrébb is végzett.
„Rendkívül büszkék vagyunk rá, és arra a teljesítményre, amit Párizsban nyújtott. Elmondhatatlanul jó volt látni őt magyarként a férfiak összetett döntőjében, ahol százszázalékosan hozta azt, amit tud. Egyedül talajon hiányzott egy apróság, de ezt tényleg csak azok a szakmabeliek vehették észre, akik edzésen is látták őt, és ismerik a komplett gyakorlatát. Különben meg aligha tűnt fel bárkinek, hibának pedig végképp nem lehet nevezni. Érdekes még Krisztofer esetében, hogy ő általában jobb teljesítményre képes a döntőben, mint előtte a selejtezőben. Nem ritka az ilyen, én is hasonló típus voltam. Számomra azért volt stresszesebb a selejtező, mert ott akár el is mehetett a döntőbe jutás. A finálé aztán már egy teljesen más szituáció. Nem tudom, hogy Krisztofer esetében mi lehet ennek az oka, talán szoknia kell a közeget az elején, vagy inkább finálé tétje dobja fel, de ha legközelebb találkozunk, megkérdezem tőle.”
Lélekben még a pódiumon, testben azonban hiányzik egy jó váll és mínusz 15 kg
Berki Krisztán elmesélte: izgatottabban várta a párizsi utazást, mint anno a londonit, amikor érem, sőt az aranyérem reményében kelt útra.
„Ott azért már bőven megvolt világversenyeken a rutinom, és ebben a tekintetben egy olimpia sem más, talán annyiban, hogy a csarnok mindig nagyobb a számunkra megszokottnál. Megvolt a külön szállásom a többi sportolóval, különjárat vitt a csarnokig. Itt viszont nem tudtam, hogy mi vár rám. Például nem úgy készültem, hogy a megérkezés napján este már azonnal ízelítőt kapok az olimpiából, pedig így történt. A velem együtt utazó többi sportvezető megfűzött, menjek el velük a női kézisek Franciaország elleni nyitómérkőzésére. Nem akarok nagy szavakat használni, de muszáj lesz: óriási élmény volt! Londonban ilyenre nem volt lehetőségem, ott más dolgom volt.”
A sportigazgató ezúttal a városban, és nem az olimpiai faluban lakott, és olyan hotelt választott magának, ami közel volt a tornászok helyszínéhez, a Bercy Arénához. Berki Krisztián jól döntött: gyalog tíz percre, metróval egy megállóra volt a létesítménytől. A tömegközlekedés is tartogatott számára meglepetéseket, méghozzá pozitív értelemben.
Itthon nem használom a tömegközlekedést, de ha a metróhálózatot tekintve elérnénk a párizsi szintet, akkor nem gondolkodnék sokat arról, hogy letegyem az autót. Napközben olyan gyorsan jutottunk el egyik helyszínről a másikra, hogy autóval a forgalomban erre esély sem lenne. Talán most úgy, ha a külön olimpiai sávot használtuk volna. Mondjuk, versenyzőként nem biztos, hogy így közlekednék, még akkor sem, ha távol állok a nagy sztároktól. De például nem látom, hogy egy Simone Biles vagy a Dream Team bármelyik tagja megjelenik valahol a metrón. Nemcsak a saját fellépését késné le a szurkolói szeretet miatt, hanem haza sem érne soha. Fantasztikus olimpiai szellemmel és hangulattal találkoztunk, bárhol jártunk, ami a sporton túl a lényege az ötkarikás rendezésnek.
A sportigazgató felidézte: a város bármely pontján az olimpia köszönt vissza, kávézókban, éttermekben, bárokban a televíziók folyamatosan követték az eseményeket, az ott lévő vendégek figyelmes tekintetétől övezve. A hotelben és étteremben különösen kedvesnek, vendégszeretőnek, befogadónak érezte a franciákat, akiken azt érezte: várták ezt az olimpiai rendezést és rendkívül büszkék rá.
„Valószínű mindenhol megvannak a kétkedők, ellenlábasok, de akik bármelyik olimpián a helyszínen voltak, azok megerősítenek engem: ilyenkor ott minden csak és kizárólag arról szól. Magyarként sokszor jutott eszembe, hogy a közelmúltat tekintve pont ezzel a 2024-es rendezéssel kacérkodott Budapest, és szerintem fővárosunk képes is lenne rá. A létesítményeink szinte kivétel nélkül adottak mára, persze azért még kellene hozzá ez-az, és tudom, hogy sokan legszívesebben másra költenék a rendezésre szánt összeget. Azt sem mondom, hogy nincs igazuk, de amikor tömegével megjelennek az utcán címeres mezben a sportolók, minden más dimenzióba kerül. Főként akkor, ha saját nemzetiségűvel találkozik valaki. Olyankor pedig minden, ami azelőtt történt, elfelejtődik, ki gondolta így, ki mondta úgy, és onnantól már mindenki egy emberként szorít, drukkol. Ez a világban mindenhol így van, nálunk sincs vagy lenne ez másként.”
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!