Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Elhagyta a várost, ahol élt – mindenütt jó, csak legyen feladat
A 2008-as pekingi olimpia egyetlen egyéni magyar aranyérmét szerző sportoló a visszavonulását követően jelenleg a nevét viselő Vajda Attila Sportegyesületnél oktat kajakozást és kenuzást Kiskunlacházán. Családjával közben a közeli Ráckevére költözött, eltávolodott Szegedtől, ahol született, versenyzett és világbajnoki címet is szerzett.
Lapunknak a szegedi világkupa során adott interjút a Maty-éri evezős pályán, amelyre kis túlzással hazajár.
„Alapvetően a Maty-ér a második otthonom volt, ahol nagyon sok időt töltöttem, rengeteget készültem. Rengeteg minden változott ezen a területen időközben úgy a pályán, mint annak környezetében. Számos szép emlék fűz ide, de azért akadnak fájdalmasak is, hiszen nem minden edzés volt mosollyal teli, akadtak kínkeservesek is. Ettől függetlenül persze mindig örömmel jövök vissza, ha van itt valami esemény. Hál’ Istennek azért elég sokat tudunk erre járni, mert a hazai versenyek jó részét is itt bonyolítják le, és évről évre rendeznek nemzetközi viadalokat, például 2027-ben olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak adhat otthont Szeged. Szóval lesz mire készülnie majd a csapatnak, a szövetségnek, így a szakágnak, a sportágunknak, hogy megint egy színvonalas eseményt rittyentsen ide” – kezdte Vajda Attila.
S hogy milyen változást jelentett az életében, hogy egy Szegednél lényegesen kisebb településen éli mindennapjait, van-e bármi, amit hiányolnak a nagyvárosi életből?
„Nagyon sok olyan dolog van, amit hiányolunk. Teljesen más az élet Szegedhez képest, mert Szeged azért valóban egy sokkal nagyobb város, egy sokkal nagyobb helyszín, sokkal több lehetőséggel, a szó jó és rossz értelmében egyaránt. De igazság szerint azt gondolom, hogy amíg azzal vagyunk elfoglalva, hogy mi a feladatunk, és az igényeinket ki tudjuk elégíteni, addig teljesen mindegy, hogy az ember hol él” – felelte a 40 éves exsportoló.
Kiemelte: nem akar azzal foglalkozni, hogy jobb-e vagy rosszabb-e az a helyszín, ahol vannak, mert az a fontos, hogy az eltervezett feladatokat meg tudják valósítani. Az újrakezdést illetően hozzátette, hogy azért időbe telik, amíg megismerik az új környezetet, az életmódjukhoz legjobban illő helyeket, új baráti közösséget építenek ki, ami az új élet felépítésénél alapvetően jelenthet egy kis kihívást.
„Én azt gondolom, hogyha ezeket így visszanézem, akkor nagy különbség nincsen Szegedhez képest. Tényleg csak az, hogy kicsit több kutatómunkát igényel.”
Olimpiai bajnokunk elhivatott missziója: mozduljanak ki a gyerekek a négy fal közül
Jelenlegi munkájával kapcsolatban elmondta, hogy többnyire gyerekekkel foglalkozik, de van két japán versenyzője is (összesen 25 sportoló szakmai munkáját irányítja), emellett pedig még egy darabig a dunaújvárosi női vízilabdacsapatnál is ténykedik, mint erőnléti edző.
Szeretem a szabadságot, szabadidőt, amit el tudunk tölteni, és igyekszem minél többet foglalkozni ezekkel a gyerekekkel, akik hozzám kötődnek. Szükségük is van rá, mert azt gondolom, a mai rohanó világban nagyon nehéz őket rávenni a mozgásra, és olyan környezetet adni nekik, amellyel az egészségüket is meg tudják őrizni. Egy kicsit bele tudnak látni a versenysportba is, illetve valahol élményt is kapnak a természethez, és nem a négy fal között valamilyen informatikai eszközzel a szobában vannak, amivel el tudják ütni az időt, és valamilyen szociális hálón keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Nekem ez elhivatott misszióm, hogy a gyerekeket arra neveljem, mozduljunk ki a négy fal közül. És igenis legyen fizikai kapcsolat köztünk, tudjunk egymás szemébe nézni, tudjunk egymással személyesen kommunikálni. Szerintem ezek rendkívül fontos dolgok, és remek lenne, ha ebben el tudnánk valamit érni. A legfontosabb az, hogy a gyerekek egészségesebben tudjanak fejlődni.
Miután Ázsiából hazaköltözött, Szegeden tervezte a folytatást, de mivel erre nem akadt megfelelő opció, jött Dunaújváros, ahol viszont megkapta azt a lehetőséget, hogy olimpikonokat készítsen fel az ötkarikás viadalra. Itt nagyon sok pozitív visszacsatolás volt, de akadtak részek, ahol falba ütköztek az elképelések.
„Egy relatív kész versenyzővel sokkal nehezebb együtt dolgozni, mint egy nulláról indulóval. Megvannak a beidegződések, amik alapvetően meghatározzák, hogy meg tudok-e változtatni valamit a sportolónál vagy sem. Egy relatív kész versenyzőnek elmagyarázni azt a hibát, amit addig jónak vélt, és szembesíteni őt azzal, hogy mi az, ami nem jó… Ebbe is futottam már bele, nem biztos, hogy még egyszer azt mondanám, hogy felnőttekkel akarnék dolgozni. Így ebben a formában nem, mert nagyon nehezen fogadják a kritikát, és inkább azt mondtam, hogy akkor legyenek gyerekek. Nem is feltétlenül az élsport a lényeg, mert a kajak-kenut kipróbálók nagyon pici hányadából lesz versenyző, főként élversenyző. Rengeteg mindentől függ, hogy mitől lesz valaki sikeres. Például a szerencsétől, az alkattól, az edzőtől, a helyszíntől, a családtól, de folytathatnám még ezt a listát, hogy mennyi mindennek kell összeállnia.
elindítani egy egyesületet a nulláról nagyon nehéz kihívás, de hogyha azt veszem figyelembe, hogy nem is az a célom, hogy mondjuk minél több világbajnokom vagy olimpiai bajnokom legyen, akkor meg egy kicsit talán egyszerűbb a helyzet. egy közösségépítéséhez ugyanis nem kellenek nagy dolgok. leginkább annyi, hogy legyen egy jó irány és mellé jó szemlélet. valamint elengedhetetlen egy nagy mosoly, és kell pár olyan ember, aki ebben partner. beleáll valamibe, elkezdi csinálni, és ezzel utána majd bevonzza a többieket. amikor megtapasztalják, látják, hogy ez egy jó dolog, akkor annak majd híre megy.
Először tehát a közösség legyen meg, ez talán mind közül a legfontosabb dolog, mert arra lehet bázist alapítani, hogy itt nagyon sok embernek tudjunk gratulálni. Ha nem lenne tömeg mögötte, akkor tudás sem lenne arra, hogy valaki el tudja dönteni: élsportoló is akar lenni vagy sem. És persze annak is nagyon fontos a szerepe, hogy az ember szeresse azt, amit csinál, mert enélkül nem fog működni.”
Az utcán már nem feltétlenül ismerik fel – senkitől sem venné el a sportolás szeretetét
Beszélgetésünk több pontján ismerősök, korábbi versenytársak szólították meg pekingi bajnokunkat, kíváncsiak voltunk hát, hogy új környezetben mennyire ismerik fel.
Nem biztos, hogy túl sokan felismernének a városban, ha végigmennék a főutcán. Talán még van egy korosztály, az élsportot jobban figyelemmel követők, amelynek a tagjai igen. De ez a réteg is már egyre idősebb lesz, és az sem biztos, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!