Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Imádom a felelősséget és a nyomást.”
Egyszerű, határozott és valahonnan ismerős kijelentés. A debreceni Mercure Hotel felé tartva egy dologban voltunk biztosak, bár a magyar sajtó megannyiszor hasonlította már össze őket, az U19-es labdarúgó-válogatottunk meghatározó egyéniségének számító Németh Hunor Vajkot még véletlenül sem szeretnénk az új Szoboszlai Dominikként bemutatni. Nem mintha tehetségnek bármilyen szinten is híján lenne a Köbenhavn légiósa, akit klubcsapata sportigazgatója is a magyar és a dán labdarúgás egyik legnagyobb ígéreteként emleget. Inkább épp azért, mert a jelek szerint minden adottsága megvan ahhoz, hogy hasonlítgatástól mentesen a saját – remélhetőleg nagyon messzire és magasra vezető – útját járja.
Aztán rögvest az interjú első percében jön egy olyan mondat, ami pár évvel ezelőtt egy nagyon hasonló szituációban szinte szó szerint elhangzott Szoboszlaitól.
„Akkor szoktam a legjobban játszani, amikor azt érzem, nagy a tét, nagy a nyomás rajtunk. Egyszerűen felpörget, hogy jönnek a nézők, hogy kiemelt figyelem övez minket a médiában. A társaimnak is szoktam mondani, ha azt érzik, nem bírják, próbálják áttenni rám a felelősséget és az ezzel járó nyomást, mert elbírom, szeretem, sőt akarom érezni a terhet a vállamon. Tegnap is kitűztem magam elé célként, hogy – esélyek ide vagy oda –, lepjük meg a dánokat. Kár, hogy nem lett meg a győzelem, vagy legalább a döntetlen, de azt is éreztem, megvoltak a helyzeteink, kellemetlen szituációkba tudtuk kényszeríteni a riválist. Szombaton nem jött be, de biztos vagyok benne, hogy lesz még esélyünk emlékezetes sikerekre” – tekintett előre, felvillantva a Dánia ellen 1–0-ra elvesztett elitkörös Európa-bajnoki selejtező másnapján azt a mentalitást, ami a legtöbb sikeres labdarúgót ugyancsak jellemez.
Nincs igazi kudarc, csak a reméltnél később kamatozó tapasztalat.
Koppenhágából magyar szívvel
Bár szombat este sem neki, sem a társaknak nem jött össze, ott volt a lábában a gól. Két remek átlövéssel is jelentkezett, a hajrában pedig akadt egy kifejezetten nehezen kivitelezhető, ígéretes kapáslövése, ami után a labda csak fél méterrel kerülte el a rövid felsőt. Az egész mérkőzésen az volt az ember érzése, hogy Németh Hunor kiemelkedően aktív. Nyilvánvaló, pikáns volt számára a párosítás, hiszen hároméves kora óta Dániában él a családjával, aminek köszönhetően akár a helyi korosztályos válogatottat is választhatta volna. Ám mint meséli, sosem okozott dilemmát neki a kérdés: ha mindkét országból hívják, melyiknek a színeit képviselje.
„Győrben születtem, otthon mindig is magyarul beszéltünk, és amikor csak szünet volt az iskolában, jöttünk haza a nagyszüleimhez, amit mindig élveztem. Csupa jó emlékem van gyerekkoromból Magyarországról, legyen szó egy pesti kirándulásról, egy balatoni nyaralásról, jó érzéssel töltenek el az emlékek, amelyek eszembe jutnak az országról. Koppenhágát is imádom, bár az időjárás lehetne egy picit jobb… Ettől függetlenül Magyarországra gondolok a hazámként.”
Kívülről, pusztán a rideg számok mentén úgy tűnhet, egy dán korosztályos válogatott labdarúgóból hamarabb lesz 15-20 millió euróért értékesített játékos, mint magyarból. Arról nem is beszélve, az 1992-es Európa-bajnok hátszelével a topligák felé is egyenesebb út vezet. Elég csak megnézni, az elmúlt 33 évben hány magyar és hány dán válogatott fordult meg a világ legerősebb bajnokságaként emlegetett angol Premier League-ben. Tizenkettő a nyolcvannyolc „ellenében”.
„Dániában nevelkedtem, minden támogatást, minden lehetőséget megkaptam az ottani rendszertől, amiért hálás vagyok, de ettől még nem lettem dán. Ha be tudok robbanni, azt így is, úgy is a Köbenhavnnál tehetem. Nem hiszem, hogy a klubcsapatomnál végzett munkám más megítélés alá kerülne pusztán azért, mert nem a dán színeket képviselem a válogatottakban. Ezen egy percig sem aggódtam, nem okozott dilemmát. Sőt. Emlékszem, mennyire remegett a lábam, amikor először beléptem a magyar válogatott központjába Telkiben. Ez szerintem az ember szívéről szól. Koppenhágában nőttem fel, ennek köszönhetően pedig kaptam egy tágabb szemléletet a világról, de a szívem magyar maradt. Ezért sem volt kérdés, melyiket válasszam, ha választhatok” – válaszolt a felvetésre.
Az osztrákverés meghatározó mámora
Koppenhágában tudatosan építik
Esterházy Mátyás, Németh Hunor menedzsere az Indexnek: „Hunor képességei mind mentális, mind technikai és taktikai szinten rendkívül ritkán megtalálhatóak. Szereti a nyomást, élvezi, ha felelősség van a vállán, ami a nemzetközi élfutballban hatalmas előny lesz neki. Koppenhágában rendkívül tudatosan építik őt, biztos vagyok benne, hogy már középtávon komoly előrelépés várható a karrierjében.”
„Kicsiként is a magyar válogatottért rajongtam. Kilencévesen otthon néztem a 2016-os Európa-bajnokság mérkőzéseit. Emlékszem, a környéken élő többi magyar is átjött hozzánk. Az az élmény, ahogyan ott szurkoltunk együtt a csapatért, belém égett. Akkor fogalmazódott meg bennem, ha elég tehetségesnek bizonyulok, egyszer magyar válogatott akarok lenni. Hogy szeretnék a pályán is részese lenni hasonló sikernek, mint az osztrákok 2–0-s legyőzése volt a torna nyitómeccsén.”
A középpályán szinte bármely poszton bevethető játékos szülei 2010-ben költöztek az északi országba. Eredetileg úgy tervezték, néhány év után visszatérnek Győr környékére, ám kint ragadtak. Hunor húga már Dániában született, a család pedig apránként gyökeret eresztett. A fiúról ötéves korára derült ki, igencsak jó érzéke van a labdához. Édesapja, Németh Tamás korábban megyei szinten futballozott, az így megszerzett tapasztalatokat kamatoztatva kezdett foglalkozni a fiával, akivel rengeteg különmunkát végeztek már a kezdetek kezdetén is. A magyar tehetséget a Koppenhága agglomerációjában fekvő Hörsholm utánpótlás-nevelésre specializálódott kis klubjából, a HUI-ból nyolcévesen nézte ki a Köbenhavn.
„Gyerekként az ember járja a tornákat, élvezi, hogy játszik, hogy gólokat szerez, hogy egy-egy alkalommal kihívják a díjátadón a közönség elé, mint a nap legjobb játékosa. Sokat dicsértek kicsiként is, de tudtuk, ez nem azt jelenti, hogy egyenes út vezet a profik világába. Rengeteget készültünk, edzettünk külön édesapámmal. De akkor még csak egy távoli álomnak tűnt, hogy hivatásos futballista legyek. Az első alkalom, amikor el mertem hinni, hogy tényleg sikerülhet, hogy nemcsak az átlagnál vagyok tehetségesebb, hanem elég jó is lehetek ahhoz, hogy egyszer bemutatkozzak a Köbenhavn felnőttcsapatában, az az a nap volt, amikor tizenöt évesen aláírtam az első profinak is tekinthető szerződésemet.”
Egy irreálisnak tűnő vágy
Dán lapok már akkoriban is két dolgot emeltek ki vele kapcsolatban: a kiemelkedő játékintelligenciát és a nagy lövőerővel párosuló rúgótechnikáját. Míg idehaza önkéntelenül is az új Szoboszlainak titulálták, addig odakint inkább a fiatal Luka Modriccsal állították párhuzamba, noha a dánokra kevésbé jellemző ez a fajta hasonlítgatás.
„Melyik magyar gyereket ne inspirálná Szoboszlai Dominik? Ezek az összehasonlítások nekem is jólesnek. Bóknak tekintem őket, de semmi többnek. Sokáig imádtam Cristiano Ronaldo játékát és karakterét, azért a munkáért, az egész életviteléért, amit képviselt. De ahogy idősödtem, úgy vált egyre inspirálóbbá számomra Modric. Ha valakit példaképnek tekintek, akkor ő az. Alig több mint 170 centiméter, de nem tudod elvenni tőle a labdát. Ha kell, bármilyen párharcba belemegy, harcias, technikás, ravasz. Arról nem is beszélve, mennyire elképesztő mindaz, amit a horvát válogatott vezéreként letett az asztalra. Olvastam az életrajzi könyvét is, hogy miként állt fel abból, hogy gyerekként a Hajduk elutasította, noha az egész családja a klub szurkolója […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!