Egy szabálytalan kanyarral hívta fel magára a figyelmet az a 24 éves nigériai férfi, akinél a rendőrök az intézkedés alatt elrejtett kábítószergyanús anyagra bukkantak – adta hírül a rendőrség.
Az esetre a VI. kerületben került sor, ahol a szabálytalankodó autót még március 17-én este fél hét körül állították meg. A hatóságok közlése szerint a jármű vezetőjével kapcsolatban az egyenruhások arra lettek figyelmesek, hogy szokatlanul nyugtalanul viselkedik.
A járőrök átvizsgálták az autót és a sofőr csomagjait is, és egy táskában több mint fél kilogramm zöld növényi törmeléket találtak. A rendőrök a férfitől többek közt lefoglalták az 500 adagnak megfelelő kábítószert, valamint 60 ezer forintot és a mobiltelefonját is. A lefoglalt szer az elsődleges szakértői vélemény szerint marihuána, melynek feketepiaci értéke közel kétmillió forint.
A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit a nyomozók kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
A marihuána káros hatásai között nehezebb gondolkodási képesség és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/03/29/bunugy-drogdiler-kabitoszer-marihuana-rendorseg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!