Szégyen!
– ez a felirat volt olvasható a kispesti tábor által kifeszített drapérián a Puskás Akadémia FC elleni, legutóbbi bajnoki mérkőzés előtt, amit az OTP Bank Liga 2022–2023-as idényének utolsó, 33. fordulójának szombati játéknapján rendeztek. Hazánk egyik legpatinásabb, rendkívül gazdag történelemmel bíró csapata 20 év után búcsúzott az élvonaltól, amely kudarcot akárhonnan nézünk, bizony szégyen. A tábor hozzátette: együtt sírunk, együtt nevetünk, bármi történjen, mi mindig itt leszünk. A szurkolók ezzel kiálltak a klub mellett: a másodosztályban sem pártolnak el a csapattól, számukra a Budapest Honvéd szeretete egy életre szól. A csapat szereplése azonban nem volt méltó a klub címeréhez, így az osztályváltás után kérdésessé vált: kikkel megy tovább a gárda, a jövőben kiknek szurkolhatnak a szimpatizánsok?
Pedig hat évvel ezelőtt még a mennyben volt a Kispest!
A bajnoki címet ugyan hatalmas meglepetésre hódították el, éppen azt a Fehérvárt előzték meg, amellyel most a kiesés elkerüléséért vívtak ádáz csatát az utolsó pillanatig, és amely már akkoriban is nagyságrendekkel nagyobb költségvetéssel és hátszéllel rendelkezett a honi élvonalban, mint kispesti riválisa. De hiába az ellenérvek sora, Marco Rossival a kispadon akkor megnyerte a bajnokságot a Honvéd.
Hat évvel ezelőtt tehát az utolsó fordulóban az volt a kérdés, hogy a Honvéd vagy a Fehérvár lesz a bajnok, idén pedig az, hogy a két csapat közül melyik harcolja ki az élvonalbeli tagságot, és melyik esik ki szégyenszemre a másodosztályba. Végül a Fehérvár úszta meg, és a kispesti gárda esett ki.
Jó pár éve a szakadék szélén
Nehéz lenne megállapítani, hazánk két meghatározó csapata közül melyik kiesése lett volna nagyobb szégyen. Ha a költségvetési oldalát nézzük, a második legértékesebb kerettel bíró, jelenlegi nevén Mol Fehérvár búcsúja lett volna talán a nagyobb kudarc, de a klubtörténelmet tekintve a Honvéd kiesése is hatalmas szégyen.
Főleg úgy, hogy a klub történelmében mindössze egyszer esett ki a csapat, még 20 évvel ezelőtt, de egy év után rögtön vissza is jutott az élvonalba. És még akkor is szégyennek nevezhető a kispestiek búcsúja, ha jól tudjuk, jó pár éve mindig a szakadék szélén táncolt a csapat. Csak most le is esett, pontosabban kiesett onnan.
Mikor a bajnoki idény másnapján sorra vettük a Mol Fehérvár negatív értelemben vett történelmi szezonjának miértjeit, leginkább három szóval lehetett magyarázni hanyatlásukat. Gazdátlanság, hozzá nem értés és az elkötelezettség teljes hiánya. Nem járunk távol az igazságtól, ha Kispesten is ezeknek a tényezőknek tulajdonítjuk a kudarcot. Mert azt nem lehet mondani, hogy anyagi nehézségei miatt került volna ekkora bajba a csapat, igaz, a Honvédnál nem keresnek átlagban havi ötmillió forintot a labdarúgók, ahogyan azt Fehérváron teszik.
De minden bizonnyal nagyon távol állunk attól, hogy a bérezés befolyásolja honi élvonalban szereplő labdarúgóink teljesítményét, főleg annak ismeretében, hogy az első osztályú csapatok közül a legkisebb költségvetéssel dolgozó Kecskemét idén ezüstérmes lett.
A kispesti klub korábbi tulajdonosa, George F. Hemingvay még a „tragédia” előtt megosztotta véleményét a csapat körül kialakult helyzetről. A klub legnagyobb sikereit még az amerikai üzletember regnálása idején érte el, és ünnepelt sokak által nem várt bajnoki elsőséget. Hemingwaynek azóta is szívügye Kispest, még annak ellenére is, hogy – mondhatni – a csúcson, a 2017-es bajnoki trófea után eladta a csapatot, és továbbállt. A jelenleg Miamiban élő üzletember nemrégiben járt újra hazánkban üzleti úton, így megosztotta gondolatait a Kispesten kialakult viszonyokról.
A 2006 és 2019 között a klubot birtokló üzletember is hasonló indokokat sorolt fel, mint tette azt Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Videoton kapcsán. Hemingway elmondta, az új tulajdonosok sokkal nagyobb büdzsével dolgoztak, de rengeteg pénzt nagyon rosszul fektettek be.
A sikerhez a jó vezetés és szaktudás mellett a pénz is elengedhetetlen, de Kispesten csak az utóbbi volt meg, szaktudás és hozzáértés egyáltalán nem.
Ha az ember sok pénzt áldoz, de nem jó helyre, annak értelme nincs – tette hozzá Hemingway. Nos, erről Fehérváron is egészen biztosan sokat tudnának mesélni.
Egymásnak adták a kilincset az edzők
Nagyon sok párhuzamot lehet állítani a Fehérvár és a Honvéd mélyrepülése között. És itt nemcsak arról beszélünk, hogy hatalmas költségvetéssel és büdzsével a hátuk mögött szégyenletes teljesítményt nyújtanak, hanem például az edzőkérdés is hasonló tényező. Mint ismert, a fehérváriak hanyatlása 2019 után kezdődött, mikor megköszönték Marko Nikolicsnak a munkát, mivel a csapat a bajnoki tabella harmadik helyéig csúszott vissza. Kispesten nem Marco Rossit menesztették, hanem az olasz szakember köszönte meg a lehetőséget, és állt tovább a bajnoki cím elhódítása utáni eufóriában, de ugyanúgy igaz, hogy azóta nem talált a vezetőség egy olyan edzőt, akire hosszú távú, biztos megoldásként tekinthetne.
Persze voltak próbálkozások, elég csak a közel másfél évig tevékenykedő Supka Attilát említeni, de voltak ezzel együtt hatalmas melléfogásai is a kispesti elöljáróknak. Marco Rossi távozása után – tehát az elmúlt hat évben – kilenc vezetőedző irányította a csapatot, és volt olyan is, aki mindössze néhány hónapig volt állományban. Igaz, hogy 2020-ban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelt a csapat Pisont István irányításával, de az utána érkező Horváth Ferenc már közel sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Mondjuk, az is érdekes kérdés, milyen reményekkel nevezte ki a vezetőség a csapat élére.

Mikor még Horváth Ferencet menesztették a klubtól – aki játékos-pályafutásához hasonlóan edzői karrierje során is sűrűn vált állomáshelyet –, megpróbáltunk első körben utánajárni a Honvéd kezdetleges hanyatlásának. Mert akkor még nem kiesésről beszéltünk, de már lehetett látni ennek az egyre növekvő esélyét, elég csak a 2020-ban elért 10. helyet említeni.
Akkor egy neve elhallgatását kérő alkalmazottal folytatott […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2023/05/31/futball-otp-bank-liga-budapest-honved-tortenelmi-kieses/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!