Mint arról beszámoltunk, újabb magyar teniszcsoda született vasárnap Miamiban, mivel Marozsán Fábián szenzációs teljesítménnyel győzte le a torna hatodik kiemeltjét, Holger Runét. A magyar teniszező az első labdamenettől fogva uralta a mérkőzést, mértani pontosságú ejtéseivel őrületbe kergette dán riválisát, így pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta a Hard Rock Stadiumban.
A 24 éves teniszező elképesztő játéka Holger Runét is meglepte, teljesen tanácstalan volt a pályán, arra pedig, hogy mindössze 59 perc alatt, két sima szettben véget ér a mérkőzés, nem számított Marozsán.
Egyáltalán nem számítottam erre az eredményre, úgy voltam vele, hogy szeretnék jó meccset játszani. A ranglistahelyezése, az eddigi eredményei alapján sokkal esélyesebb volt nálam, tudtam, hogy valószínűleg gyors lesz a tenisze, erre készültem. Az ugyancsak gyors tempóm viszont láthatóan meglepte, és azok a pontok, amelyeknél 50-50 százalék az esély, hogy a pályára esik vagy kimegy a labda, most a javamra dőltek el. Önmagához képest talán nincsen most annyira jó formában Rune, nem találta a ritmust ellenem. Volt, hogy lassítani akarta a játékot, amikor látta, hogy nem működik, inkább erőből kezdett teniszezni, kockáztatott, de ezeket a labdameneteket is túléltem, visszaadtam mindent. Mentálisan szétesett, én pedig minden lehetőséget kihasználtam, nem hagytam kicsúszni a kezemből a meccset
– értékelte a mérkőzést menedzsmentje közleményében Marozsán Fábián, aki a miami […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!