Alig több mint egy óra alatt abszolválta Marozsán Fábián a miami tenisztorna első fordulóját, a magyar teniszező a selejtezőből érkező, hazai pályán szereplő Aleksandar Kovacevicet győzte le két sima szettben. Marozsán játékába alig csúszott hiba, nagyon jól fogadott, így elégedett lehet teljesítményével.
A mérkőzés után a magyar teniszező menedzsmentje közleményében arról beszélt, hogy első fordulós mérkőzésének kezdése órákat csúszott, így ez jelentette számára az egyik legnagyobb nehézséget.
Hosszú volt a várakozás, ilyenkor enni sem lehet, hiszen nem tudni, pontosan mikor léphetek pályára, és amikor ki kell állnom a mérkőzésre, nem lehet a szervezetem nehéz. A táplálkozást regeneráló, izotóniás italokkal tudom megoldani
– mondta Marozsán, akin egyáltalán nem látszódott a fáradtság, ellenfelét sokkal jobban megviselték a körülmények. A világranglistán jelenleg 57. helyen rangsorolt teniszező hozzátette, nagyon örül, hogy sikerült jól alkalmazkodnia a szeles időjáráshoz, illetve a szerencse is mellé állt, mivel precízen helyezte a fonák kereszteket, azok gyakran a ficakba érkeztek.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/tenisz/2024/03/22/marozsan-fabian-atp-1000-miami-gyozelem-nyilatkozat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!