Marco? Még a szlovén meccs előtt járt nálunk
– feleli kérdésemre a Millennium da Pippo főpincére, majd felkísér az emeleti irodába, ahol Pippo már vár ránk. Első unszolásomra kötélnek állt, hogy elemezgessük kicsit az elemezhetetlent, a olasz labdarúgó-válogatott kiesését a Bosznia és Hercegovina elleni világbajnoki pótselejtezőn.
Harminckét éves barátság Marco Rossival
Érdeklődésem a főpincérnél Marco Rossira vonatkozott, Pippo – azaz polgári nevén Giuseppe Giambertone – legjobb barátjára, a magyar válogatottat 2018 júniusa óta, tehát idestova nyolc éve irányító szakemberre. Szicíliai, közelebbről ortigiai származású vendéglátós ismerősünk 32 éve ismerkedett meg Rossival, amikor a termetes hátvéd az Eintracht Frankfurtba igazolt, és Pippo történetesen ott vezette éttermét. Ahová Marco is betért, de nem ám úgy, ahogy a legtöbb menő focista, nagy csinnadrattával, hirdetve a kilétét, hátha úgy megvendégelik őkelmét ingyen vacsorával. Nem, Rossiról csak akkor derült ki, hogy a helyi Bundesliga-klub jeles futballistája, amikor már hónapok óta ott ebédelt Pippónál.
Olivieri – Foni, Rava – Serantoni, Andreolo, Locatelli – Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi.
– sorolom Pippónak köszönés helyett az 1938-as világbajnok olasz válogatott összeállítását, fejből, mert ezt még tinédzserkoromban bemagoltam Hoppe László, Hoppe Pál: A labdarúgó világbajnokságok csillagai című remek könyvéből.
Amikor sír a vendéglős fia
„Oh, hát manapság nincsenek ilyen játékosaink – feleli a vendéglős. – Amikor kedd éjjel fél tizenegy tájban visszavonhatatlan lett, hogy sorozatban a harmadik világbajnokságot is nélkülünk rendezik meg, a 17 éves Luca fiam sírva fakadt. »Apa, én még nem láttam világbajnokságon a mieinket, vajon mikor fogom?!« Ugye, 2014-ben még csak hatéves volt, akkor még nem érdekelte a futball, később elkezdett focizni a II. kerületben, jelenleg is játszik, de már Triesztben. Olasz világbajnoki meccset még nem látott. Legjobb esetben 2030-ban láthat, 22 éves korában.”
Hát ha Luca sírva fakadt, akkor nem ő volt az egyetlen olasz ezen az éjszakán. Leonardo Spinazzola, az olaszok egyik legjobbja könnyek között nyilatkozott az olasz tévének a zenicai Bilino Polje Stadionban:
Olyan ez, mint egy lidércnyomás. Kilenc éve játszom a válogatottban, és még nem léphettem pályára világbajnokságon. Harminchárom éves vagyok, valószínűleg már nem is fogok. Ez rettenetes. Itáliának, a válogatottnak és személy szerint nekem is.
Hát ez tényleg mellbevágó. Ha már itt tartunk, megkérdem Pippót, emlékszik-e, ki és mikor rúgta a mindmáig utolsó olasz gólt világbajnokságon.
Néma csend, segítek neki, bár töredelmesen bevallom, a minap olvastam egy Facebook-posztban. 2014. június 14-én történt, az akkor a Milant erősítő Mario Balotelli egykori manchesteri klubtársa, Joe Hart hálójába fejelt, ezzel győzött 2-1-re Olaszország a csoport nyitányán, hogy aztán 1-0-ra vereséget szenvedjen Costa Ricától és Uruguaytól is, és kiessen.
Elgondolkodunk ezen az információn, majd megjegyzem vendéglátómnak, nem is olyan rossz a helyzet, hiszen 2024-ben Olaszország nyerte az U17-es Európa-bajnokságot, és még tavaly is bronzérmes volt ugyanebben a korosztályban. Tehát jók az olasz fiatalok.

De hol vannak a fiatalok?!
Pippót mintha vipera csípte volna meg.
Milyen fiatalok? A legutóbbi bajnoki fordulóban, összeszámoltam, a tabella első négy helyén álló csapatában, az Interben, a Milanban, a Napoliban és a Comóban összesen hat olasz lépett pályára! Milyen fiatalokról beszélsz? Még öregek sincsenek, nemhogy fiatalok. A Comóban a Pisa ellen például egyetlen olasz sem játszott!
Pippo azt magyarázza, hogy nem engedik szóhoz jutni az élcsapatoknál az olasz fiatalokat, inkább vásárolják csőstül a légiósokat. Mindenhol azonnali eredmény kell, így aztán nincs tervszerű építkezés. Majd így szól tört magyarsággal: „Figyelj csak! A Borussia Dortmund két éve megszerezte az akkor 16 éves Luca Reggianit, aki már a Bajnokok Ligájában is pályára lépett, és a Bundesligában már gólt is szerzett az Augsburg ellen. Ebben a szezonban 19 tinédzser szerzett gólt a Bundesligában, ami országos rekord. Persze nem nálunk, hanem a németeknél. Nálunk elvétve jutnak szóhoz tinédzserek a Serie A-ban, vagy még elvétve sem.”
Közbevetem, hogy 2021-ben azért Európa-bajnok volt Olaszország.
Persze, olyan veteránokkal, akik azóta kiöregedtek
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!