Közép-európai idő szerint péntek hajnalban a Los Angeles Lakers 139–96-os vereséget szenvedett a címvédő Oklahoma City Thundertől a bajnokság alapszakaszában. Ennél is aggasztóbb hír azonban a kaliforniaiaknak, hogy Luka Doncicot combizomsérülés miatt le kellett cserélni. Az már biztos, hogy a Lakers első számú sztárja az alapszakasz hátralévő mérkőzéseit kihagyja, viszont feltett szándéka, hogy a rájátszásra feltétlenül visszatérjen. Ennek érdekében a csapat orvosi stábjával közösen hozta meg azt a döntést, miszerint Európába utazik gyógykezelésre.
A sérülés alapesetben legalább egy hónapos kiesést jelentene, így viszont Doncic lemaradna a két hét múlva kezdődő rájátszásról, legalábbis annak első részéről. A szlovén kosaras és a Los Angeles-i együttes viszont abban bízik, hogy odahaza sikerül annyira felgyorsítani a rehabilitációt, hogy Doncic a playoff elejére visszatérhessen.
„Beszéltem vele pénteken, tegnap és ma reggel is. Mindent megtesz majd annak érdekében, hogy visszatérjen – mondta játékosáról J. J. Redick, a Lakers vezetőedzője. – Innentől a mi feladatunk kitolni a szezont annyira, hogy mindketten visszajöhessenek.”

Ez utóbbi mondatával Redick arra utalt, hogy Doncic mellett, illetve után nem sokkal a Lakers második legfontosabb játékosa, Austin Reaves is kidőlt ugyanazon a mérkőzésen. Mint később kiderült, izomhúzódás miatt az alapszakasz hátralevő részén ő sem játszhat. Reaves (Doncichoz hasonlóan) az első sérülését követően még visszament a pályára, mert akkor úgy tűnt, hogy alkalmas a játékra. Később azonban bizonyosságot nyert, hogy mégsem.
Amennyiben Doncic és Reaves közül akár csak egyiküket is nélkülöznie kell a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!