Jürgen Klopp 19., egyúttal utolsó Mersey-parti derbije következett szerda este a Liverpool élén. A német menedzser számára öt meccs, öt bajnoki maradt a vörösök élén a januárban beharangozott búcsú előtt. A városi rangadó pedig a legkevésbé sem ígérkezett mellékesnek abból a szempontból, a hátra lévő mérkőzésein milyen célokért küzdhet még csapatával…
A találkozót a 29. fordulóból pótolták, több, akkor ugyancsak kupakötelezettségek miatt elmaradt meccsekkel egyetemben. A Poolon pedig egyértelmű győzelmi kényszer volt. Az aranycsatában közvetlen rivális, sőt, a címvédő Manchester Cityhez hasonlóan – az égszínkékek a vesztett pontok tekintetében – már eleve lépéselőnyben lévő Arsenal hétfő este szabályosan átgázolt a Chelsea-n (5–0), ezzel jobb gólkülönbsége mellett már pontelőnyben is volt.
A vendégek szempontjából biztatónak ígérkezett, hogy a legutóbbi 26 bajnokijukból csak egyet vesztettek el a városi riválissal szemben, ráadásul Klopp statisztikája is több mint fényes volt az estét megelőzően az Everton ellenében – a bajnokságban 16 randevún kilenc diadal, hat döntetlen és egy vereség fűződött a nevéhez. Ám intő jel is akadt bőven, például a tény, hogy még egyetlen liverpooli menedzsernek sem jött össze a tíz bajnoki siker a városi rivális ellen, valamint az is, hogy a Goodison Parkban lejátszott utóbbi 12 találkozójukból kilenc is „csak” döntetlent hozott.
Klopp kezdőjébe a hétvégi bajnoki (Fulham, 3–1-es siker idegenben) után visszakerült Szoboszlai Dominik, valamint Mohamed Szalah, Darwin Núnez Curtis Jones, és Alexis Mac Allister is. A másik oldalon ülő Sean Dyche két helyen változtatott a kiesés elkerüléséért folytatott közvetlen csatában 2–0-ra megnyert Nottingham Forest elleni összecsapáshoz képest: Ashley Young helyére Ben Godfrey, André Gomesére James Garner került be.
Szoboszlaiék alig öt perc után óriási bajba kerülhettek volna, ugyanis a leshatárról kilépő Dominic Calvert-Lewint Alisson kapus a tizenhatoson belül buktatta. A játékvezető által megítélt tizenegyest és kiosztott sárga lapot azonban a VAR annulálta. A visszajátszások alapján szabad szemmel is egyértelmű volt, hogy az angol csatár lesről indult…
![Calvert-Lewin átesik Alisson nyújtott karjában – a 11-es jogos lett volna, ha nem lesről indul az akció...](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5603/56031/560319/56031997_2dbb9bad803e0e207ef940af7352c74b_wm.jpg)
A hirtelen jött ijedtség után felpörgette a tempót a Pool, Szalah centerezése után Godfrey mentett nagyot. Nem sokkal később pedig Luis Díaz veszélyeztetett. Ám továbbra is sok volt az apró hiba a vendégeknél, a hosszan átvett, vagy épp elpasszolt labdákból a harciasságért szintén nem épp a szomszédba járó Everton gazdagon tudott építkezni – főleg pontrúgásokat kicsikarva, és azokból az öt és feles környékére ívelgetve. Fűthette is a hazaiakat a revansvágy, saját közönségük előtt ugyanis 2010 óta nem tudták legyűrni a városi riválist. Beszédes, az akkori 2–0-s győzelem alkalmával a kék-fehérek egyik gólját az a Mikel Arteta szerezte, aki ma már az Arsenal menedzsereként igyekszik borsot törni a Liverpool orra alá. A 17. percben ismét Calver-Lewin és Alisson voltak a főszereplők: előbbi közeli fejesét védte bravúros reflexmozdulattal a brazil kapus. Három perccel később James Tarkowski tesztelte ismét csak fejjel Alissont.
Eltelt huszonöt perc, és hiába birtokolta jóval hetven százalék felett a labdát Klopp csapata, egyáltalán nem állíthattuk, hogy képes lett volna az Evertonra erőltetni az akaratát. Sőt, a vendégek még mindig kaput eltaláló gólszerzési kísérlet nélkül álltak.
Majd eltelt huszonhét is, és ekkor már nemcsak érzésre mondhattuk, hogy nem a német menedzser meccsterve szerint alakulnak a dolgok. A hazai tábor ugyanis épp arra várt, a VAR megerősítse, szabályos a saját nevelésű középhátvéd, Jarrad Branthwaite gólja. Mivel, ha milliméterekkel is, de ezúttal a leshatár mögött helyezkedett az evertonos, nem volt ok a találat elvételére (1–0)!
![Branthwaite gólöröme](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5603/56032/560322/56032251_9a12f6228db7918d7054b4f11cbd63fd_wm.jpg)
No de a Liverpoolnál nagyobb feltámadó ebben az idényben nemigen akad Angliában – bizakodhattak a piros melegítős drukkerek –, a Premier League-ben pedig biztosan nem: a fordulót megelőzően 27 hátrányból megszerzett ponttal vezették a vonatkozó statisztikát a City (24) és a Tottenham (22) előtt. Az eddigi 33 meccsükön tizenhatszor is hátrányba kerültek a bajnoki kiírásban, ám csupán hármat vesztettek el – hét győzelem és hat döntetlen mellett.
Darwin Núnez gyorsan válaszolhatott volna, de – a szezonban már sokadjára – elpuskázta az ígéretes lehetőségét a kapu előteréből, kissé jobbról. Az uruguayi csatár 31 ziccerből pusztán hatot váltott gólra, ezzel a topligák támadói közül a legrosszabb mutató az övé (19 százalék), Dusan Vlahovics (22), Akor Adams (26) és Nicolas Jackson (29 százalék) előtt.
A játékrész utolsó jelentősebb momentumai közt Trent Alexander-Arnold remek indítása után Núnez készített elő egy lövést Szalahnak, aki elsőre csúnyán eltörte a labdát, majd a blokkról visszapattanót a jobb kapufa mellé bombázta. A Liverpool ekkor már a 80 százalékot közelítette labdabirtoklásban, az egyenlítés mégsem akart összejönni. Pedig a hat perces ráadásban még Szoboszlai is összehozott egy jó kis lövőhelyzetet Szalahnak, majd a bal szélről, kissé éles szögből Andy Robertsonnak is akadt egy életerős, lapos kísérlete, amibe Jordan Pickford vetődött bele jó ütemben.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!