Nem várt közjátékkal indult Szuzukában a versenyhétvége formális része, a csütörtöki sajtónap. A pályát hivatalosan majd péntektől veszik birtokba az F1-es versenyzők, a futamot vasárnap, közép-európai idő szerint reggel 7 órától rendezik. Az írott médiának meghirdetett sajtótájékoztatón részt vett Max Verstappen is, aki bármi érdemi történés előtt a maga részéről a következővel nyitotta meg az eseményt, miután a sorokban meglátta Giles Richardst.
Egy pillanat, nem beszélek addig, amíg el nem megy
– utalt a holland versenyző a The Guardian munkatársára.
A felek között kurta párbeszéd vette kezdetét, amelyben Richards azután érdeklődött, hogy mivel érdemelte ki Verstappentől a kiutasítást.
Nagyon persze nem kellett keresnie az újságírónak, ő is azonnal érezte, hogy „honnan fúj a szél”. „A tavaly feltett egyik kérdésem miatt?”, kérdezte Richards, amire akkor, majd a párbeszéd folytatásában is Verstappen kizárólag „igennel” válaszolt. Kivéve az újságíró ötödik visszakérdezését követően, mert akkor a holland rövidre zárta a rendhagyó beszélgetésüket.
„Kifelé!”
Kiderült, hogy Abu-Dzabiban, a 2025-ös szezon zárófutamát követően – amelyet Verstappen ugyan megnyert, de az akkor harmadik brit Lando Norris (McLaren) végzett elsőként a vb-pontversenyben – a június eleji Spanyol Nagydíjon történtekre kérdezett rá. Hogy az ott George Russell-lel szemben, úgy tűnt, szándékosan elkövetett szabálytalan manővere miatt megbüntetett és hátrébb sorolt, így pontoktól elesett holland versenyzőnek vajon tényleg ott ment el a vb-cím. Verstappent akkor az 5. helyről a 10. helyre sorolták vissza, ami 9 pontot jelentett neki, a szezon második felében aztán parádésan teljesítő holland a vb végén 2 ponttal maradt el a világbajnok riválistól.
A meghökkentő párbeszéd végén Giles Richards aztán csak elhagyta a termet, majd amikor kiment, Verstappen annyit mondott: „most már elkezdhetjük”.
A BBC Sport megkeresésére Richards megjegyezte, hogy lapjában az ő szemszögéből írja meg a Szuzukában történteket. A brit társlap ugyanebben a témában feltett, de máshogy csomagolt felvetésére a holland autóversenyző azért csak elmondta: valószínűleg azért ment bele a kényes szituációba Barcelonában, mert erős versenyszellem dolgozik benne, egy biztos dobogós hely neki nem elég. Ő győzni akar – mindenáron.
Verstappen annyit azért elismert, hogy ez persze nem minden helyzetben a legjobb, legelőnyösebb döntés, amiből végül profitál, de mégis természetes reakciónak érzi.
„Amikor az autóban ülök, akkor száz százalékot adok. Nem ülhetek úgy ott, hogy csak 95 százalékot adok. Persze, ha így utólag visszanézzük, akkor valóban nem volt ideális. Viszont ez is egyike volt azoknak a pillanatoknak, amelyekből tanul az ember.”
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!