Igazi tündérmese volt a harmadosztályú bajnokságban szereplő Saarbrücken menetelése a Német Kupában, mivel a korábban szinte teljesen ismeretlen csapat még tavaly novemberben a Bayern Münchent ejtette ki a kupasorozatból, majd a következő körben a szintén két osztállyal feljebb jegyzett Frankfurtot. És ennyi még nem volt elég, a Saarbrücken folytatta menetelését, a negyeddöntőben harmadik élvonalbeli riválisát, a Mönchengladbachot is „elintézte”, és bejutott az elődöntőbe.
A legjobb négy között a másodosztályú Kaiserslautern volt a német kiscsapat ellenfele, amely a negyeddöntőben Dárdai Pál együttesét, a Hertha Berlint búcsúztatta.
A Saarbrücken és Kaiserslautern minden téren rendhagyó Német Kupa elődöntője az első félidőben különösebb izgalmakat nem hozott, olyannyira, hogy a vendég Kaiserslautern még kapura tartó lövéssel sem próbálkozott az első 45 percben. A hazaiak ennél aktívabbak voltak, háromszor is eltalálták a vendégek kapuját, de gól egyik lövésből sem született.
A második félidőben viszont hamar kapitulált a harmadligás együttes védelme, Toure beadásából Marlon Ritter briliáns fejest küldött laposan a kapu jobb oldalába, megszerezve csapatának a vezetést. A folytatásban a Kaiserslautern magabiztosan őrizte előnyét, a Saarbrücken pedig különösebb veszélyt nem jelentett riválisára kapujára – nem jegyezhettünk fel részükről kapura tartó próbálkozást.
Sőt, a 75. percben minden lényegi kérdés eldőlt, újra egy beadás okozta a hazaiak vesztét: az előbb gólpasszt jegyző Almamy Toure a szabadrúgást követően ugrott a legmagasabbra, és védői szorításában védhetetlenül fejelt a bal alsó sarokba.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/04/02/labdarugo-nemet-kupa-elodonto-saarbrucken-kaiserslautern/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!