A mieink úgy várják a Nemzetek Ligája-alapszakasz záró két meccsét, hogy papíron még elsők és utolsók is lehetnek a kvartettben, bár egyikre kisebb az esély, mint a másikra. Az biztos, hogy egy amszterdami siker biztosan negyeddöntőt érne a mieinknek, ahogyan egy hollandiai vereség fixen el is ütne minket attól, a legvalószínűbb pedig az, hogy a harmadik helyen zárva a B ligából az egyik csoport második helyezettjével vívunk kétmeccses párharcot a bennmaradásért.
No de lássuk a formákat!
Kapusok: Dibusznak és csapatainak is szerencsét hozott az elmúlt hónap
Az októberi körhöz úgy érkeztünk el, hogy Gulácsi Péter pihenőjével Dibusz Dénes lett az egyértelmű kezdő. Az Európa-ligában két szoros vereség volt ekkor a bajnokságban a Paks elleni rangadót elbukó Fradi mérlege. A hollandok elleni hazai bravúrdöntetlen után aztán a mieink 2–0-ra győztek Boszniában, a Fradi a Nice-t (1–0) és a Dinamo Kijevet (4–0) is kapott gól nélkül intézte el, és bár a hazai porondon finoman szólva sem volt meggyőző a csapat, négy bajnokin és egy kupameccsen három győzelem és két döntetlen lett a mérleg.
Tóth Balázs továbbra is vár első bevetésére az angol másodosztályú Blackburn felnőttcsapatában (az U21-eseknél egy Arsenal elleni 3–4 során már pályára lépett), Szappanos Péter pedig stabil pontja az augusztus óta nyeretlen al-Fatehnek.
kapusok | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | k.g. | n. | piaci érték |
Dibusz Dénes | 33 | Ferencváros | 7 | 6 | 3 | 4 | 2 500 000 |
Tóth Balázs | 27 | Blackburn (angol, 2.) | 6 | 0 | 0 | 0 | 900 000 |
Szappanos Péter | 33 | Al Fateh (szaúdi) | 4 | 4 | 6 | 0 | 500 000 |
a kapusok neve után sorrendben: kor, klub, az előző NL-kör óta lejátszott meccsek, mennyin játszott, hány gólt kapott, hányszor nullázott, piaci érték |
Védelem: jó hírek Rossinak, felépültek a sérültek – és mindenki játszik
Ahhoz képest, hogy alig egy hónapja azon örvendezhettünk, hogy a válogatott védelmének tengelye úgy fest, hogy hosszú távra rendeződhet, gyorsan jött pár sérülés, és ott tartottunk, hogy Boszniában már a 34 éves Fiola Attilának, valamint 30 esztendős Botka Endrének is a háromtagú védelemben kellett szerepelnie, ami azért nem a jövőt vetítette előre.
Willi Orbán egészségesen kirobbanthatatlan a válogatott mellett az RB Leipzig kezdőjéből is, stabil védőmunkája mellett pedig a Mainz és a Freiburg elleni sikerből is góllal vette ki a részét. A bajnokságban az előző két fordulóban szerzett egy pont miatt leszakadtak a lipcseiek a Bayerntől, de még így is jobban állnak, mint a BL-ben, ahol négy vereség eddig a mérleg, ráadásul a kupából is kiesett a csapat.
Dárdai Márton a hollandok ellen elszenvedett kisebb izomsérülése miatt Boszniába el sem utazott, de nem ezért kellett kihagynia a legutóbbi bajnokiját, hanem mert az előtte lévő öt fellépésen egyaránt sárgát kapott. Balogh Botond már a Puskás Arénában sem szerepelhetett sérülése miatt, de szerencsére az ő helyzete is rendeződött, és alapembere a Serie A-ban szereplő Parmának, míg a tűzkeresztségen a bosnyákok ellen átesett Szűcs Kornél is folyamatosan játszik.
védők | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | g/gp | jp. | piaci érték |
Willi Orbán | 32 | RB Leipzig (német) | 7 | 7 | 2/0 | 630 | 10 000 000 |
Dárdai Márton | 22 | Hertha BSC (német, 2.) | 5 | 4 | 0/0 | 360 | 2 500 000 |
Balogh Botond | 22 | Parma (olasz) | 5 | 5 | 0/1 | 385 | 2 500 000 |
Szűcs Kornél | 23 | Plymouth (angol, 2.) | 6 | 6 | 0/0 | 540 | 450 000 |
Fiola Attila | 34 | Újpest | 5 | 5 | 0/0 | 450 | 400 000 |
a játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, az előző NL-kör óta lejátszott meccsek, mennyin játszott, gól/gólpassz, játékpercek |
Szárnyvédők/szélső középpályások: kellemes gondban a kapitány, remek teljesítmények a bal oldalon
Kerkez Milos is felépült, és túl azon, hogy fix pontja volt az Arsenalt és a Manchester Cityt is legyőző, az Aston Villával ikszelő Bournemouth-nak, a címvédő elleni 2–1 során mindkét gólpasszt ő készítette elő – a 21. életévét múlt héten betöltő bal oldali mindenes kezd felnőni a benne lakozó potenciálhoz.
Erre pedig szüksége is van, mert Nagy Zsolt szenzációsan ugrott be a helyére a válogatott bal oldalára, a Hollandia elleni 1–1 és a boszniai 2–0 során mindhárom gólt ő készítette elő! Emellett a Puskás Akadémiában sem lazsál, az NL-meccs óta lejátszott négy bajnokin egy gól mellett két gólpassza van, az idényben pedig 17 tétmérkőzésen 6+6 a mérlege.
Loic Nego is felépült – bár sok szerencsét ő sem hozott a Le Havre-nak –, ami ugyancsak nem hátrány, mivel a Rapid Wien Petrocub elleni sikere során első nemzetközi kupagólját megszerző Bolla Bendegúz megsérült a múlt heti mérkőzésen, igaz, ennek ellenére a válogatottal tarthat Amszterdamba.
szárnyvédők/szélső középpályások | |||||||
játékos | kor | klub | m. | j. | g/gp | jp. | piaci érték |
Kerkez Milos | 21 | Bournemouth (angol) | 4 | 4 | 0/2 | 351 | 20 000 000 |
Bolla Bendegúz | 24 | Rapid Wien (osztrák) | 7 | 5 | 1/0 | 399 | 3 000 000 |
Nagy Zsolt | 31 | Puskás Akadémia | 5 | 5 | 1/2 | 450 | 1 000 000 |
Botka Endre | 30 | Ferencváros | 7 | 4 | 0/0 | 216 | 1 000 000 |
Loic Nego | 33 | Le Havre (francia) | 4 | 3 | 0/0 | 200 | 900 000 |
Gera Dániel | 29 | Diósgyőr | 5 | 5 | 0/0 | 424 | 375 000 |
a játékosok neve mögött sorrendben: kor, klub, az előző NL-kör óta lejátszott meccsek, mennyin játszott, gól/gólpassz, játékpercek |
Belső középpályások: egy kezdőnk kiszorult, a másik három hónapja nem nyert klubmeccset, a mellőzött előtérbe került
A sok kellemes fejlemény után egy kis negatívum, Schäfer András az előző négy bajnokin összesen 64 percet kapott az Union Berlinben, és a kupában is csak egy félidő jött össze a bielefeldi búcsú során.
Az előző három NL-meccset végigjátszó Nikitscher […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!