Hiába sodródott többször is a végjátékban kiesés szélére, az OTP Bank-PICK Szeged heroikus hajrával kiharcolta a továbbjutást Kielcében: a visszavágót 32–32-es döntetlenre mentette, és összesítésben 58–55–tel jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ahol a címvédő német SC Magdeburggal játszik a négyes döntőbe jutásért.
Az Indexen is beszámoltunk arról, hogy BL-playoff első felvonásán a Szeged hazai pályán 26–23-ra legyőzte az Industria Kielcét, így háromgólos előnnyel várhatta az idegenbeli visszavágót. A találkozó végig rendkívül szoros és kemény csatát hozott: a félidőben még 11–11 volt az állás, és sokáig egyik csapat sem tudott ellépni. A szegediek sikerének kulcsa elsősorban a hajrá volt, valamint Mikler Roland kiemelkedő teljesítménye, aki több mint egy tucat védéssel tartotta meccsben a csapatát, így a végére sikerült a legnagyobb előnyt kialakítani.
Szinte tökéletesen kezdett a magyar csapat
Kiválóan kezdett a magyar csapat, mindössze három perc alatt négy gólt szerzett, Jorge Maqueda révén eztán szépített a Kielce. Bő tizenkét percig tökéletesen működött a Szeged játéka, de egymás után eladott két labdának, és az abból szerzett gyorsgóloknak köszönhetően egyre zárkóztak a hazaiak (8–9). Egyenlíteniük már nem sikerült a lengyeleknek, előbb Janus Smárason, majd Mikler villant – Talant Dujsebajev időt is kért negyedórához érve.
Néhány másodperc erejéig ismét egyetlen találat volt a két csapat között, a húszadik perc végén viszont visszaállt a megnyugtató, négygólos differencia (10–14). A hajrában magasabb hőfokra kapcsolt a Kielce és ismét feljött mínusz egyre, de Bodó Richárd időn túli bombájával megduplázták előnyüket a kékek (17–19).

Heroikus küzdelem a hajrában a negyeddöntőért
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!