Mielőtt belemennénk a részletekbe, érdemes szót ejteni a keddi odavágóról, amelyen bár Stefano Pioli együttese volt a pályaválasztó, 2–0-ra kikapott a BL-ben rendezett Derby della Madonninán – így nevezik olaszul a két együttes összecsapását –, így kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia. Amúgy ugye vendégként, ami mindig különösen nehéz erőpróba, de jelen esetnél ezt a szempontot figyelmen kívül hagyhatjuk.
A főpróba sem sikerült túl jól a Rossonerinek, a kiesés elől menekülő Spezia ugyanis szintén 2–0-ra verte az együttest, amely így alighanem csak abban az esetben szerepelhet a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozatban, ha megnyeri azt. Hátránya ugyanis a Serie A-ban immáron négy pont a negyedik Lazio mögött, három fordulóval a bajnokság vége előtt.
Az Inter ellenben magabiztosan verte a Sassuolót (4–2), a mérkőzés napján 30. születésnapját ünneplő Romelu Lukaku volt a hős, a belga óriás ugyanis duplázott. A BL-ben viszont nem ő, hanem Edin Dzeko és Henrih Mhitarján volt eredményes a Giuseppe Meazza Stadionban.
Amelyet 1926-ban nyitottak meg a szurkolók előtt, és az 1990-es olaszországi világbajnokságra modernizálták ugyan, azóta viszont sok felújítás nem történt az arénában. Így hiába Európa és az egész világ egyik legikonikusabb stadionja, a két klub szeretne elköltözni a San Siróból. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a létesítmény az önkormányzat tulajdonában van, így hatalmas bevételtől esnek el a klubok az eladott jegyek után.
A Deloitte pénzügyi tanácsadó cég adataiból például kiderül, hogy 2022-ben az Inter 44, a Milan 32 millió eurós meccsnapi bevételt termelt, addig a londoni Tottenham 125-öt!
Az Inter már nyolc évvel ezelőtt belengette, hogy távozni szeretne a stadionból, 2019-ben pedig a Milannal közösen határozták el, hogy új bázist keresnek/építenek maguknak, szerkezetileg ugyanis a jelenlegi arénát méregdrága lenne felújítani.
Végül az amerikai Populous által megálmodott látványterv lett az új milánói stadion győztes pályázata. A tervezőiroda a Katedrális nevet adta a projektnek, az impozáns létesítmény dizájnját Milánó két leghíresebb épülete, a Dóm és a Galleria Vittorio Emanuele ihlette, és a jelenlegi stadiontól mindössze egy kilométerre tervezték felépíteni.
A tervek 2021 decemberében történt bejelentésekor a két klub közleménye szerint az új arénát körülvevő területet a sportnak és a szabadidőnek szentelnék: 110 000 négyzetméternyi zöldterületet foglalna magába, és ez lenne a világ első „nettó nulla szén-dioxid-kibocsátású stadionja”. A befogadóképessége 65 000 fő lenne, 10 ezerrel kevesebb, mint a mostanié, amelyet a tervek szerint teljesen lebontanának és a helyén egy parkot létesítenének, amelyben egy emlékművel emlékeznének a legendás sportági létesítményre. Az új stadion környékét teljes mértékben gyalogos forgalmúra tervezték, összesen mintegy 115 ezer négyzetméteren zöldfelületet alakítanának ki, továbbá jelenleg a terület 27 százalékát kitevő parkolókat föld alatti mélygarázs váltaná fel.
A projekt azonban elakadt, különböző tiltakozások, fellebbezések és kifogások miatt leállt, így pedig egyik klub sem volt hajlandó akár csak egy eurót is befektetni a terv előmozdítása érdekében, mivel semmi garancia nem volt arra, hogy végül engedélyezik az építkezést. Tavaly […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!