Történhetett volna másképp, de ilyen egy sorsolás. A tenisz Grand Slam-versenyek főtáblájának beosztását immár hagyományosan látványos ceremónia keretében készítik el, vegyítve a modern technikát a klasszikus számhúzással. A 128-as táblára először egy gép besorsolja az alanyi jogon főtáblás, de nem kiemelt játékosokat, a selejtezőből érkezőket (őket még nem névvel) és a szabadkártyásokat. A kimaradt 32 helyre mennek a kiemeltek. Az biztos, sorsolás nélkül lehetett tudni, hogy az első kiemelt (Novak Djokovics) kerül a tábla tetejére, a második (Jannik Sinner) a legaljára. Ezt követően indul a kézi sorsolás.
Amikor elkészült a gépi rész, eldőlt, világos lett, hogy Rafael Nadal a 3. (Carlos Alcaraz) vagy a 4. kiemelt (Alexander Zverev) ellen kezd. Pont ezt szerette volna elkerülni több játékos is, és javasolták, hogy Nadal a ranglistahelyezése ellenére legyen kiemelt. Az ötlet süket fülekre talált. Ez egy ilyen játék, nem rugalmasak a szabályok.
A 14-szeres RG-győztes Nadal és az Italian Open friss bajnoka, Alexander Zverev 2022-ben csatázott legutóbb, pont a párizsi salakon. A német súlyos bokasérüléssel, tolószékben ment le akkor a pályáról – a spanyol 7:6-ra nyerte az első szettet, a másodikban 6:6-ra álltak (nyolc brék után), amikor borzalmasan kifordult a bokája. Gyakorlatilag mostanra nyerte vissza az akkori formáját, hitét, önbizalmát. Nadal kettő nappal később 14. alkalommal emelhette magasba a Muskétások kupáját, de azóta nem versenyzett a salakos Grand Slamen. Amikor tavaly lemondta az indulást, bejelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy 2024-ben visszatérhessen. Ekkor mindenki arra számított, az idei Roland Garros lesz a cél, a méltó búcsú, az utolsó nagy dobás. Mindent annak rendel alá, hogy Párizsra egészséges, fizikálisan száz százalékos legyen.
Az év első hónapjai nem úgy alakultak, ahogy szerette volna. Elment Ausztráliába, de Brisbane után Melbourne-ben visszalépett. Márciusban együtt repült Los Angelesbe Djokoviccsal, de a Las Vegas-i, Alcaraz elleni bemutatót követően belátta, nincs olyan állapotban, hogy versenyezzen Indian Wellsben. Maradt az európai salak, de Monte Carlora még nem állt készen. Barcelonában és Madridban meg-meg villant, játszott jó meccseket, de látszott, fizikálisan messze jár a megszokott állapotától. A folyamatos fejlődés Rómában megszakadt, nem túl bíztató, mondhatni, elég kiábrándító teljesítményt nyújtott Hubert Hurkacz ellen. Nem tudta biztosan, nekivág-e a párizsi kalandnak, de azt sugallta, mindent megtesz érte, nem adja fel.
Hétfő óta elszántan készül, 3-4 edző segíti őt a munkában. A nagybátyja, korábbi mestere Tony Nadal a múlt héten azt mondta, az unokaöccse nem azért fog indulni a Roland Garroson, hogy eljusson a második fordulóig. Abban mindenki egyetért valószínűleg, hogy
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!