„Nyilvánvalóan nagyon hiányzik majd, de úgy gondolom, hogy a francia válogatottban töltött időszakom az Európa-bajnokság után véget ér. Át kell adnom a helyemet a fiataloknak.Arra is figyelni kell, hogy ne legyen túl sok a terhelés, meglegyen a megfelelő egyensúly. Mindig azt mondtam, hogy akkor hagyom abba, amikor a testem megkér rá. Azt hiszem, még két jó évem van hátra. De ami a francia csapatot illeti, úgy gondolom, ez lesz a vége” – mondta Giroud.
A 37 éves csatár elmondta, pluszmotivációt jelent számára, hogy a kontinensviadalon öltheti utoljára magára a válogatott mezét.
Nemrég jelentette be az Észak-amerikai első osztályú labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles FC, hogy a világbajnok támadó nyártól csatlakozik hozzájuk. Majd néhány nappal később Didier Deshamps is kihirdette keretét a kontinenstornára, amelyre Giorud is meghívást kapott.
A 37 esztendős futballista hozzátette, extra motivációt jelent számára a tudat, hogy az Eb lesz az utolsó nagy tornája.
„Biztosan érzelmes lesz a távozás, felszínre törnek majd az emlékek, de ezt félre kell tennem, és még egyszer […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/05/24/europa-bajnoksag-olivier-giroud-visszavonulas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!