A vizes világbajnokságot követően első alkalommal ülésezett a szövetség elnöksége, amely meghallgatta a vb-ről készült szakmai beszámolókat, azaz az aranyérmes férfiválogatottat irányító Varga Zsolt és a női csapattal hatodik helyen végző Bíró Attila értékelését.
Az MVLSZ közleményében leszögezi: a testület mindkettőt elfogadta, ugyanakkor Bíró Attila esetében a tagok megvitatták a válogatott jelenlegi helyzetét, és végül egyhangú szavazással úgy döntöttek, érvényesítik a szövetségi kapitányok szerződésében szereplő kitételt, melynek értelmében a megállapodás következmények nélkül felbontható, ha az év fő világversenyén az általuk irányított válogatott nem végez az első négy hely valamelyikén.
„Bíró Attilának sokat köszönhet a női vízilabdázás, hiszen a korábbi években nagyszerű munkát végzett a válogatott élén. Amikor 2015 végén átvette a csapat irányítását, kritikusnak tűnt a helyzet a világbajnoki kilencedik helyet követően, ehhez képest rögtön Európa-bajnokságot nyert a lányokkal, és már a riói olimpián nagyon megérdemelték volna, hogy meglegyen az első ötkarikás érmünk” – fejtette ki Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!