Balázs Attila védett ranglistájának köszönhetően indulhatott az észak-amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) főtábláján, de első körös mérkőzésén a korábbi győztes Danyiil Medvegyevvel találkozott, méghozzá a világ legnagyobb stadionjában, esélye a győzelemre pedig egyáltalán nem volt, a74 perc alatt szenvedett sima vereséget. A mérkőzés után a magyar teniszező elmondta, hogyan érezte belülről a mérkőzést, milyen volt az Arthur Ashe-ben játszani, továbbá arról is mesélt, mit mondott neki a világranglista jelenleg harmadik helyezettje.
A 6:1, 6:1, 6:0-ra végződő találkozó természetesen nem volt jó élmény Balázs Attila számára, aki kifejtette a mérkőzés után, hogy egyáltalán nem élvezte a játékot.
„Hazudnék, hogyha azt mondanám, élveztem a mérkőzést, és nagy élmény volt számomra, mivel egy percig sem élveztem. Fel voltam rá készülve, hogy rendkívül nehéz lesz a játék, de sajnos közel sem tudtam kihozni magamból a maximumot. Nyilván nem mondom azt, hogy normál esetben lett volna esélyem Medvegyev ellen, de akkor talán egy-két szorosabb szettre tudtam volna kényszeríteni” – értékelt Balázs.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/tenisz/2023/08/29/us-open-2023-balazs-attila-helyszini-interju/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!