Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Manic Street Preachers Critical Thinking című új albumának borítóján egy aszfaltutat látunk, amire mintha részegen festették volna fel a záróvonalat. David Hurn, a híres dokumentumfotós készítette a képet, aki egy indiánrezervátumba tartott, amikor meglátta a szokatlan burkolati jelet. Az út, amin végigment James Dean Bradfield zenekara, ezúttal is a szabadság útja volt, és ezúttal is azt mondják: írd magad a szabályokat, legyen az a rock and roll vagy a fojtogató közélet világa.
A Manic Street Preachers tizenötödik stúdióalbumát február 14-én adta ki a Columbia, egykori gitárosuk, Richey Edwards eltűnésének harmincadik évfordulóján. A lemez a szokásos magas minőségen túl meglepetéseket is tartalmaz, például három olyan számot, melyben a basszusgitáros Nicky Wire énekel.
Jobbulást, Nick!
Köztük a címadó dalt, és a Hiding in Plain Sight című kislemezslágert is. Az album legkülönösebb felvétele talán a Dear Stephen, aminek története is van. Még 1984-ben a Smiths a Cardiffi Egyetemen játszott, amire az akkor még kamasz Wire nem tudott elmenni, mert beteg lett. Az anyukája mindezt megírta a zenekarnak. Morrissey pedig egy képeslapra firkantott üzenettel válaszolt: Jobbulást, Nick! A dal a tinédzser rajongásról szól, egy óda Morrissey-hez, ugyanakkor a zenekar ide is beszúrt egy kritikus motívumot, ha már Critical Thinking az album címe: Egész életemben a varázslatod hatása alatt voltam… Még akkor is, ha a történelmed elsötétül. Itt Wire nyilván arra utal, hogy Morrissey immár évtizedek óta karcos, kőkemény nacionalizmust képvisel.
Kávéházi forradalmárok
Hogy ez a bizonyos képeslap milyen hatással volt Wire-re, azt a 2010-es daluk, a Postcards from a Young Man is szépen körülírja. A Brushstrokes of Reunion-ben Bradfield egy festmény hipnotikus erejéről elmélkedik, amit a rákbetegséggel küzdő édesanyja hagyott rá, míg a Deleted Scenes-ben a közösségi média és az önfeláldozás különös viszonyára hívja fel a figyelmet. A Manic Street Preachers kávéházi forradalmárai tizenöt megjelent album után sem hajlandók lemondani a kritikai gondolkodásról, a kételkedés jogáról. Ezt mutatja meg a One Man Militia grafitti-szerű bölcsessége is: Nem tudom, hogy miért vagyok, de azt tudom, hogy mi ellen vagyok. Ráadásul ehhez az örök ellenzékiséghez biztos ízlés társul, megidézve a Simple Minds-ot, a Talk Talkot, a Public Image Limitedet és az Echo &The Bunnyment, ugyanakkor a Dear Stephenben a Video Killed the Radio Star zongoratémáját is viszont halljuk, míg a The Secret He Had Missedben (ft. Julia Cumming) Muse-os prog-rock orgonatémákat.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/zene/2025/03/08/stenk-zene-pop-manic-street-preachers-album-kritika/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!