„Bár a Sziget eddig is számtalan magyar fellépőnek adott helyet a fesztivál különböző helyszínein, idén úgy döntöttünk, hogy még nagyobb hangsúlyt helyezünk a hazai zenei élet sztárjaira. Ezért amellett, hogy továbbra is minden színpadon találkozhatunk majd itthoni produkciókkal, a Budapest Parkkal együttműködésben kialakítunk egy olyan helyszínt, ahol koncentráltan mutatjuk be a magyar zenei színtér színe-javát, és ami biztos találkozási pontja lehet majd a Sziget hazai közönségének” – nyitotta a bejelentést Gerendai Károly, a fesztivál alapítója.
Mint mondta, a Budapest Park több mint egy évtizede tartó töretlen népszerűsége a Sziget számára is garancia az új, „magyar színpad” sikerére. „Mivel a Parkban már többször bizonyított, telt házakat is vonzó fellépők sorakoznak majd itt fel minden nap, fontosnak tartottuk, hogy népszerűségüknek megfelelő, mind méretében, mind hang- és fénytechnikájában kiemelkedő színpadot biztosítsunk nekik” – tette hozzá Gerendai.
Pálffy András, a Budapest Park alapítója kiemelte: „Örömmel vágtunk bele ebbe az együttműködésbe, mert számos olyan szakmai és közösségi szinergiát látunk benne, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/03/18/sziget-fesztival-2026-budapest-park-stage-by-johnnie-walker/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!