Alfonso Cuarón elárulta, hogy kis híján továbbadta a 2004-es Harry Potter és az azkabani fogoly rendezését. Azért vállalta el végül, mert filmrendezőtársa, Guillermo del Toro felnyitotta a szemét.
A filmfranchise harmadik filmjének 20. évfordulója alkalmából a rendező a Total Filmnek nyilatkozott, és elmesélte, hogyan reagált, amikor felkérték a munkára. Elmondta, kezdetben
Emlékei szerint teljesen zavarban volt, mert nem igazán érezte magáénak a dolgot, ugyanis a Harry Potter harmadik részének elkészítése előtt egy spanyol nyelvű erotikus drámát rendezett, amelynek címe Anyádat is. A hírt közölte egyik barátjával is, Guillermo del Toróval is.
Gyakran beszélek Guillermóval, és a felkérés után pár nappal azt mondtam neki: felajánlották nekem ezt a Harry Potter-filmet, de nem tudom, hogy miért engem szeretnének rendezőnek
– kezdte Cuarón.
Erre a másik rendező feltette neki a kérdést, hogy olvasta-e egyáltalán a könyveket. Amikor Cuarón azzal folytatta, hogy nem gondolja, hogy ez egy neki való történet lenne, akkor Del Toro spanyolul csak annyit mondott:
Te egy arrogáns seggfej vagy!
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!