Húsvéthétfőn jelent meg a Bolyki Brothers legújabb és egyben első hivatalos videoklipje. Ebben az a legérdekesebb, hogy annak ellenére ez az első klip, hogy a testvérek 37 éve muzsikálnak együtt, és több ezer közös koncerten vannak már túl.
Az új klip könnyed, humoros, jó hangulatú, de cseppet sem rövid. Kicsit olyan érzésem van, mintha egy nagyon jó hangú hittantanár elragadtatná magát, és szinte átélné mindazt, amit mond, de neki ez sem elég, azt akarja, hogy te is átéld.
A Bolyki Brothers a legismertebb magyar acapella-formáció, minden tagja tehetséges zenész, ám ezúttal – és mindjárt elsőre – csatlakozott hozzájuk a Sátán és a Sírbolt szerepében Kálloy Molnár Péter és Szabó Győző is.
Kapucnis Sírbolt
A klipet Madarász Isti rendezte, aki a Tündérkert, az Átjáróház és a Hurok rendezője is. A cselekmény egy stúdióban és egy temetőben játszódik. Játszódik? Az eseménysor ugyanis nem túl változatos, igaz, egyáltalán nem bántó. A dal kevésbé jön át nekem, annak ellenére, hogy teljesen profi munka. Az is, ahogyan előadják, és az is, ahogyan a nóta megszólal. A szöveg érthető, a harmóniák nagyon szépen „kiszólnak”, a srácokon látszik a teljes őszinteség, s hogy az egészet nagyon élvezik.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/zene/2024/04/03/zene-husvet-jezus-vallas-unnep/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!