Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Marillion 1989-es, Berlin című dalában arról énekel Steve Hogarth, hogy
- milyen érzés megérinteni az emlékezet labirintusának falait,
- milyen kockázatot vállalni és a senki földjén ragadni a reflektorfényben.
A senki földje lehet a fallal elválasztott Berlin, de lehet a Marillion metaforája is. A formáció éppen elvesztette legendás énekesét, Fisht, de – kockázatot vállalva egy majdnem ismeretlen sráccal – megpróbál átkelni a képzeletbeli falon a Seasons End című albummal, amely most kapott egy vinylre optimalizált új remixet.
Persze 1989-ig már számos példát láttunk arra, hogy az új frontemberrel felálló zenekarok sikeresek maradtak (AC/DC, Van Halen stb.), de a Marillion esetében Fish több volt énekesnél: ő a neoprog zenekarnak afféle művészeti vezetője is volt.
Változnak az évszakok
A zenekar ötödik stúdióalbuma, a Seasons End főleg azért emlékezetes, mert ez volt Steve Hogarth belépője az akkor még arénákat megtöltő, szupersztár státuszú zenekarba. Ezúttal is igazolni látszott a régi mondás, mely szerint
minden tanár, újságíró, apróvadimportőr pótolható, még egy popénekes is.
Arról nem beszélve, hogy – valljuk be – a kopaszodásnak induló, félhosszú hajú Fish inkább civilnek tűnt, akinek nem állt olyan jól a rocksztárszakma, inkább néztük volna villanyszerelőnek, aki dübelezés közben arról panaszkodik a nagyinak, hogy nehezen talált parkolóhelyet. Viszont Steve Hogarthnak kimondottan áramvonalas a fellépése, bár ez a prog-rock világában mellékes körülmény.
Progresszív társadalmak
Volt-e érvényessége az alter-rock és a grunge megdicsőülése idején a populáris regiszterben megszólaló prog-rocknak? Ott voltak ugyanis a nyolcvanas évek második felében a Tears For Fearstől a Simple Mindsig olyan cool zenekarok, amelyek olyan igényesen hangszereltek, mint a prog-rock istenek, de volt körülöttük némi alternatív aura, szóval azoknak sem kellett az aktuális prog-rock zenekarokhoz menekülniük, akik briliánsan szóló lemezekkel akarták belőni az új hangrendszerüket.
Ekkorra dőlt el az is, hogy a prog-rock céhek a mainstream popból kikerülve önjáró, önfenntartó, erős szubkultúrát hoztak létre, telt házas stadionkoncertekkel, nagy eladásokkal, tehát a popban is tovább erősödtek a párhuzamos társadalmak.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!