Nincs még egy olyan előadói formátum, mint a zenés színház, ami ennyire megosztaná a közönséget: a musical, az operett, de még az opera is olyan műfaj, amiért vagy rajonganak a nézők, vagy a világból is ki tudnának szaladni, ha valaki egyszer csak elkezd énekelni a színpadon.
Az opera súlya, jelentősége, bár a nézőközönsége fogy, nem kérdőjeleződött meg az idők folyamán, a musical is kivívta a helyét a zenés színházak, sőt a filmek világában is világszerte, az operett azonban – amelyet Mozart nevezett el „operácskának” – kissé lenézett vidéki rokonként éldegélt az elmúlt évtizedekben nálunk, pedig Honthy Hanna még a szocializmus keretei között is ki tudta magának vívni a sztárságot.
Hollywoodi mese
Az operettnek a kezdetektől az volt a küldetése Párizsban és Bécsben is, hogy a művek közérthető – legtöbbször szerelmi – történettel, könnyed dallamvilággal és sok humorral szélesebb nézőközönséghez juthassanak el, s a műfaj sikerét és jelentőségét az is bizonyítja, hogy nagy hatást gyakorolt Hollywoodra. Az álomgyárat – részben – Bécs barokk gyökerű kultúráján nevelkedett közép-európai művészek alapították,
exportálva az összeomló Európa kulturális kincseit.
Lehár Ferenc 1905-ös operettjéből, A víg özvegyből 1925-ben néma-, majd 1934-ben hangosfilm is született Amerikában – ez és más közép-európai származású alkotók is jelentős hatást gyakoroltak az amerikai filmre.
Nincs is ebben semmi csodálkoznivaló, hiszen a „giccses” hollywoodi filmek ugyanazokra a rugókra járnak, mint a meseszerű operettek. Mindig van egy primadonna, egy bonviván, egy szubrett és egy táncoskomikus, a cél pedig természetesen az, hogy a „primadonna” minden akadályt legyőzve összejöjjön a „bonvivánnal” – legkésőbb a harmadik felvonásra. És persze van benne intrika, féltékenység, szenvedély – így működik a film, az operett, hisz végső soron így működik a lelkünk. Ez hat a pénztárcánkra és a könnyzacskóinkra is.

11
A titokzatos Mister X
Az operett túlélőképességét jelzi, hogy alkalmas a legkülönfélébb feldolgozásokra, részben vagy teljesen megjelenhet a popzenében vagy alternatív színházi előadásokban, és ezekben is meg tud maradni hitelesnek egy-egy dalbetét. De rendezett már Csárdáskirálynőt Vidnyánszky Attila, Lehár Ferenc Luxemburg grófját Szente Vajk csomagolta új köntösbe a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Homonnay Zsolt pedig Huszka Jenő Mária főhadnagya után ezúttal Kálmán Imre A cirkuszhercegnő című művét rendezte meg a Budapesti Operettszínházban.
A történet tényleg olyan, mint egy mese, vagy mint egy hollywoodi, színes, szélesvásznú film, amely részben Szentpéterváron, részben Budapesten játszódik. Főszereplője Fedóra Palinszka, a megözvegyült fiatal hercegné, aki attól tartva, hogy csak a hitvesi öröksége miatt érdeklődnek iránta a férfiak, úgy dönt, hogy elzárkózik az újabb szerelemtől. Egy alkalommal azonban ellátogat a szentpétervári cirkuszba, ahol meglátja Mister X-et, a kitűnő műlovart, akiről pedig azt kell tudni, hogy a világból kiábrándulva csakis a cirkusznak él, és egyre nagyobb kockázatot vállal a porondon.
Az izgalmakat fokozza, hogy Szergej Vlagyimir nagyherceg is szemet vetett Palinszkára, és társaival nem riad vissza némi ármánytól és cselszövéstől.
A Budapesti Operettszínház mindebbe még olyasmit is szeretne látni és láttatni, vajon a nő és a férfi képes-e őszintén egymás szemébe nézni, eljutnak-e odáig, hogy levetkőzik a félelmeiket, lehull-e végül az álarc, amit nap mint nap magukra öltenek. Persze mindenki értelmezheti úgy az előadást, ahogy és amennyit neki mond, de azért túl sok mélységet ne várjunk a darabtól. Bőven elég, amit egyébként tud, mert az sem kevés.
Tánckar, kórus, artisták
Mert amit tud, az a következő: elképesztő látványvilág, amelyben nem is a legnagyobb dobás, hogy 21. századi vetítés, villogás, vizuális effektek és trükkök sora tartja izgalomban a látóidegünket, hanem hogy mégis megmaradunk a két világháború közi időszakban, valamint hogy
a kor kulisszáinak megteremtésekor semmiből sem spórolták ki az anyagot.
A díszletek és a jelmezek is minőségi alapanyagokból készültek, és a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!