Alaposan felkavarta a tudományos élet amúgy sem álló vizét az a felfedezés, amit a Pécsi Tudományegyetem kutatói a közelmúltban elsőként az Indexen közöltek, olyan eredményre jutottak, amely alapjában segít megérteni mindazt, amit eddig a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről tudtunk, hittünk. A kutatócsoport vezetői, Fodor Pál és Pap Norbert elmondták, hogy a mohácsi csata helyszínén egy másik korszak összecsapásának tárgyi emlékei találhatók.
Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem földrajzprofesszora lapunknak ekkor egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte a Kádár-rendszer „keze” erőteljesen rajta hagyta nyomát a mai Mohács-képen. „Kellett egy munkás, egy népi hős, akit fel lehetett mutatni a közvéleménynek. A népszerűsítésre Szűcs Józsefet választották ki, és bemutatták, hogy a sátorhelyi tömegsírokat és a szerinte Majsnál fekvő csatateret egy hat osztályt végzett, paraszti származású munkásember találta meg. Ebből azonban semmi sem volt igaz. Szűcs semmilyen, ezeket alátámasztó bizonyítékot nem talált. Amiket állított, nem igaz, teljes téveszme.”
Szűcs József 2021-ben, 94. életévében halt meg, s fiatal korától mintegy 50 éven át a mohácsi csata nyomait kereste. Lokálpatrióta tevékenységéért elnyerte Mohács díszpolgári címét, valamint halála előtt néhány évvel honvédelmi miniszteri elismerésben is részesült.
Németh Balázs, hadtörténész, fegyvertörténész, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem oktatója Bertók Gábor régésszel, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatójával, a múzeum Mohács 500 csatatérkutató programjának vezetőjével Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem földrajzprofesszorának szavaira reagáltak az Indexnek.
Bertók Gábor lapunknak elmondta: „Szűcs Józsi bácsi számos leletet gyűjtött össze, egyebek mellett lövedékeket, nyílhegyeket, sarkantyúkat, amelyek mind a XVI. századból valók” – fogalmazott a pécsi múzeumigazgató. Németh Balázs úgy véli, hogy Szűcs József személyén keresztül próbálják kirúgni Majs alól azt a munkát és lehetőséget, hogy az összecsapás nyomai a XVI. századból származnak.
Mélységesen felháborító
Papp János szavai másutt is kiverték a biztosítékot. A Mohácsi Polgárok Köre, a Janus Pannonius Múzeum és a Kanizsai Dorottya Múzeum munkatársai, valamint történészek és történelemtanárok az Indexhez eljutatott nyilatkozatban adtak hangot felháborodásuknak a PTE történeti földrajzprofesszorának kijelentései miatt. A Közlemény Szűcs József szellemi örökségének védelmében című írásukat az alábbiakban szöveghűen, és teljes terjedelmében közöljük.
„ Tisztelt Olvasók!
Minket, akik Szűcs Józsefet ismertük, és akik számára megadatott a lehetőség, hogy a mohácsi csata kutatásában végzett értékes munkásságába élete során betekintést nyerjünk, mélységesen felháborítottak Pap Norbert kijelentései, amelyek az Index oldalán jelentek meg 2024. augusztus 28-án.
Nemcsak azért, mert Mohács egy nemrég elhunyt, köztiszteletben álló díszpolgárát érték támadások, hanem azért is, mert e díszpolgárt Pap Norbert a ’60–70-es évek közfelfogását kritikátlanul átvéve mindössze »egy hat osztályt végzett, paraszti származású munkásember« képében tünteti fel, összemosva mindezt a korszak szocialista értékpreferenciáival, levonva hamis következtetését: »a nép egyszerű gyermeke« a kádárista propagandagépezet frontembereként kaphatott nyilvánosságot, hogy a rendszer szemében persona non grata-ként »ténylegesen dolgozó értelmiségiek« ne érvényesülhessenek. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!