Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Grófok, bárók és hercegek manapság már csak az operettekben jelennek meg a színpadon. Ez nem újdonság, ráadásul így volt száz évvel ezelőtt is, 1926-ban, egy márciusi éjszakán történt valami. Főúri arisztokraták és mágnások léptek fel a Vígszínházban. Hétköznapi figurák bőrébe bújtak, látványos és vidám esztrádműsorral töltötték meg a fővárosi éjszakát. A történtek rekonstruálásában ezúttal is Kurutz Márton, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum szenior kutatója siet a segítségünkre.
A naptár 1926. március 13-án mutatott, az óra éjjel tizenegyet. Aznap, a Vígszínház szombat esti előadásában Herczeg Ferenc Majomszínházát játszották, az előadás véget ért. A függöny összecsapódott, ám a színház előtti sétálók szokatlan jelenetre lettek figyelmesek.
Egy árvíz utóélete
A nézők újból gyülekezni kezdtek, a főbejárat elé egyre több autó és fogat érkezett. Kurutz Márton elmondásából tudjuk, hogy az épület előtt f rakkos urak és brokátcipős hölgyek, a legelőkelőbb és legrégibb magyar arisztokratanevek viselői vonultak fel, a nézőteret a főváros pénzfejedelmei és gazdasági életének elit tagjai töltötték meg, a páholyokat pedig elöntötte a selymek, tüllök, fátylak és fekete frakkok áradata, s megkezdődött az előadás, amelynek minden szereplője és közreműködője főúri arisztokrata volt.
Az esti Herczeg-darab előadását követően olyan esemény történt, amelyet csak annyian láttak, ahányan elfértek a Vígszínház nézőterén. Egy egyszeri és megismételhetetlen előadást tartottak, a lapokban mégis hetekig beszédtéma volt. De mi is történt?
Az Index olvasói ismerik már a vésztői árvíz történetét. Megírtuk, tavaly, karácsony első napján olvashatták is, hogy 1926. december 25-én pusztító árvíz tört Vésztőre. A megáradt Sebes-Körös mindent elöntött, a vésztőiek koldusoknál is koldusabbak lettek. A falu lakóinak megsegítése nem csupán abban merült ki, hogy mindenki, még Horthy Miklós kormányzó is a helyszínre sietett, és a helyieket adományokkal, új házak, mit házak, új településrész építésével támogatták, de a vésztőiek tragédiája az arisztokratákat is cselekvésre késztette.
Jótékonysági estet rendeztek Budapesten, a Vígszínházban. Előadásokkal, táncokkal, és mindegyik szerepben egy gróf, egy baronesz, egy arisztokrata lépett színpadra. Nem színészek, hanem ők maguk.
A színpadon igazi grófok és baroneszek
Mindez a filmvásznon is fennmaradt, köszönhetően annak, hogy az eseményen a korabeli filmhíradó forgatott. Az NFI az erről készült felvételeket már közzé is tette Ma 100 éve – 1926. március címmel a YouTube csatornáján megtekinthető. A jótékonysági rendezvény felvételei 5 perc 46 másodperctől megtekinthetők.
Kurutz Márton megjegyzi, hogy a száz évvel ezelőtti esemény a jelenkornak is érdekes, főleg amiatt, mert az erről készült mozgófilm jóvoltából olyan embereket láthatunk testközelből, akikhez hasonlókkal ma már nemigen találkozhatunk az életben.
Magyarországról 1945 után kitelepített és elüldözött arisztokráciáról van szó.
Ez a társadalmi elit egykor hálóként szőtte be a magyar gazdasági, társadalmi és politikai életet, földbirtokok, gyárak és nagyvállalatok formájában az ő kezükben volt Magyarország jelentős része. Ő voltak azok, akik nem gondolkoztak, amikor értesültek a vésztőeik 1925 karácsonyi tragédiájáról.
Akkoriban szinte minden településen adakoztak vagy jótékonycélú előadásokat rendeztek a kisebb-nagyobb helyi színpadokon, vagy ha ilyenek nem voltak, a mozikban. Kurutz Márton arról is beszél, hogy a nemes cél érdekében a külföldi magyarság is megmozdult, Vecsey Ferenc, az Olaszországban élő hegedűvirtuóz például majdnem félmilliárd koronát muzsikált össze magyarorszégi tartózkodásának tizenegy napja alatt. A társadalom legtehetősebb rétege pedig úgy döntött, a Vígszínházban rendez jótékonysági műsoros estet, amelyben rövidebb prózai jelenetek sorozatát vegyítenek táncszámokkal és divatbemutatóval.
Még próbáltak is
Az NFI – Filmarchívum szenoir kutatója a korabeli beszámolók alapján megjegyzi, hogy az igen színvonalas műsort több próba is megelőzte a Vígszínházban, napokkal, hetekkel a jótékonysági est előtt. Délutánonként elegáns autók sorakoztak a Vígszínház színészbejárója előtt, a fűtött Lanciákban és gobelines Mercedesekben még sofőrje is prémbundát viselt, nem beszélve az autók utasairól, akik egyre otthonosabban közlekedtek abban a világban, mely azelőtt csupa rejtély és titokzatosság volt a számukra.
„Ezekben a napokban a Vígszínház színészeinek öltözőin címeres, öt-, hét- és kilencágú koronás névjegyek díszelegtek. Góth Sándor például báró Rosen Wladimirral osztotta meg öltözőjét, a nem sokkal később Hollywoodban sztárkarriert csináló Lukács Pál pedig ifj. báró Schell Gyulával együtt öltözött. Gaál Franciska ajtaján Schwarzenberg Ernőné hercegnő neve állt, s abból a helyiségből, ahol a színház fiataljai öltözködtek, a Bissingen grófkisasszonyok, valamint Teleki, Majláth, Széchenyi és Wenckheim grófnők budoárja lett, ahol komornák és szobalányok tucatjai sürgölődtek.”
Magára a produkcióra a színház társulata is kíváncsi volt, így aki csak tehette, beosont a próbák alatt a sötét nézőtérre.
Kurutz Márton arról is beszámol, hogy még a tanulságot is levonták műkedvelő kollégáik produkciójáról:
Sokkal könnyebb egy színésznek grófot alakítani, mint a grófnak színésznek lenni a színpadon.
Azonban, a kutató szerint is, szigorú kritikájukra rácáfolt az előadás sikere, ugyanis a szereplők a próbák alatt annyira belejöttek a játékba, hogy a kritikusok egybehangzóan azt állították az előadásról, hogy az idegen nyelven előadott egyfelvonásosok bármely párizsi, berlini vagy bécsi színpadon megállták volna a helyüket.
Az est egyik különlegessége ugyanis az volt, hogy a jeleneteket az arisztokrata szereplők eredeti nyelven adták elő, fűszerezve olyan nyelvi finomságokkal, mint a helyi dialektus. Kurutz Márton szerint erre valóban csak olyasvalaki képes, aki anyanyelvi szinten beszél németül vagy franciául, és jól ismeri egy-egy térség sajátos hanghordozását, nyelvjárását. Az arisztokrata családok pedig ilyen szinten álltak a nyelvtudással, és ezt az arisztokrata közönség tökéletesen értette is. Hálás tapssal jutalmazták a plusz élményt, amelyet egy átlagos néző talán észre sem vett volna. A kritikus mindenesetre így lelkendezett: „Őszintén mondhatom, hogy ilyen arisztokratikus bakája nem volt az egész nagy monarchiának.”
Komoly műsor, nagy sikerrel
Száz éve, az előadás éjszakáján, féltizenegykor már minden készen állt. Kurutz Márton arról is beszél, hogy „hátul, a kulisszák mögött vagy harminc szebbnél szebb női ruha várta fellépését a műsor egyik számában, a tavaszi divatrevüben, amikor megszólalt az ügyelő csengője. A vasfüggöny felgördült, s megkezdődött a műsor, melynek első száma
- egy Rossini-nyitány volt, melyet az Operaház zenészeiből alakított zenekar játszott Rosen Wladimir báró vezetésével.
- Utána ifjabb Schell Gyula báró, az est konferansziéje szólt néhány szót az est jótékony céljairól,
- majd a függöny felgördült és két krinolinos hölgy jelent meg a színpadon. Teleki Béláné grófnő és Karg György báróné Majláth Pál gróffal A szellemdús hölgy című vígjátékot adta elő, amely még a Kiegyezés idején íródott, s amelynek szerzője a szintén nemesi származású Berczik Árpád volt. A színpadképet gróf Batthyány Gyula festőművész tervezte.
- A jelenet után hosszantartó, lelkes taps, majd Karl Kratzl Az utolsó cseppek című keringője […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!