Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Már a bemutató előtti este rajongók rohamozták meg a Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellértet, a Szilágyi Erzsébetet játszó Rujder Vivient és a Luxemburgi Erzsébetet megformáló Hermányi Mariannt. A város központi útján, a La Croisette-en kapták el őket a szemfüles helyiek, akik kinyomtatott, A4-es méretű fotókat dugtak a színészek orra alá egy-egy aláírás reményében (amit, mondanunk sem kell, természetesen megkaptak).
Persze ha az ember Európa – filmes szempontból – legfontosabb városában él, már beleedződhetett a sztárok követésébe, de a Hunyadi magyar színészei egyelőre nem sztárok, nemzetközi viszonylatban legalábbis semmiképp. Ez azonban még változhat, és a sorozat első részét, illetve a fogadtatását látva pedig változni is fog. Hogy a Rise of the Raven (A holló felemelkedése) milyen magasra száll, és milyen szintre emeli a csapatot, egyelőre a jövő zenéje, de az biztos, hogy már most vannak rajongói: laikusok és szakmabéliek egyaránt.
Nulla elvárás, kellemes meglepetés
Telt házas vetítőterem, szerelmes szemekkel egymás között sutyorgó kuvaiti riporterhölgyek, szűnni nem akaró taps és elérzékenyült stáb – valahogy így lehetne jellemezni a jeleneteket, amelyeket a vetítés előtt, közben és után csíphettünk el kedd este Cannes-ban. Újabb mérföldkőhöz érkezett a Beta Film és a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával létrejött Hunyadi (Rise of the Raven): a filmes, televíziós és streamingszakma legnagyobb tartalomgyártói és vásárlói előtt mutatták be az itthon jövő márciusban, a TV2-n megjelenő sorozat első részét. Ez az első alkalom, hogy magyar produkció ilyen kiemelt figyelmet kapott a nemzetközi szakmai közvéleménytől.
Soha nem szerettem a harcolós, történelmi produkciókat. Nem mondom, hogy soha nem láttam ilyen típusú filmet vagy sorozatot, de önszántamból aligha ültem le elé. Nem kötött le az öldöklés, az elhulló lovakat mindig megkönnyeztem, idegesített az ármány és cselszövés végeláthatatlan sora, na meg a szépfiú és az ártatlan, csodaszép nő nyilvánvaló és nyálas szerelme. Gyakran elvesztem a túlbonyolított cselekményszálak között, és a valódi eseményektől jócskán eltérő forgatókönyv sem nyűgözött le. A Két királynő meg Az utolsó párbaj azért odaszögezett a képernyő elé, sőt kamaszként még a Szulejmán is, de kulturális újságíró létemre kihagytam a legtöbb ilyen produkciót.
Érthető módon kissé aggódtam a Hunyadi vetítése előtt. Kételyekkel tele, kvázi nulla elvárással ültem be a Fesztiválpalota nagytermébe, és én voltam a legjobban meglepődve, amikor úgy jöttem ki a vetítésről, hogy
tetszett, amit láttam.
Ahogy lement az első rész, és felkapcsolták a lámpákat, máris azon kaptam magam, hogy ne már, érdekel a folytatás, ami nyilvánvalóan jó jel, ráadásul – mindenféle „nagymagyarkodástól” eltekintve – igenis sokat nyomott a latba, hogy a saját hazám történetét látom viszont a vásznon. Ismertem a történelmi személyeket, tudtam, ki-kicsoda, nem bonyolódtam bele a családfába vagy a szereplők közötti kapcsolatokba.
Már az első részben belecsaptunk a lecsóba, azonnal egy tragikus, érzelmi húrokat pengető jelenettel indított a produkció, de nem is lehet (pontosabban érdemes) máshogy elkezdeni egy ilyen sorozatot. A vetítés elején attól tartottam, lassan fog beindulni a buli, és egy rész alatt kvázi sehová nem fut (még) ki a történet.
De, ahogy azt előzetesen gondoltam, jöttek a harcos, a szerelmi és az ármányszálak is Fekete Ernővel, azaz Cillei Ulrik gróffal az élen, vagyis mindenből azonnal kaptunk egy nagy adaggal. Nem lehet azt mondani, hogy ne történt volna semmi fontos az első egy órában – épp ellenkezőleg. Nagyon is sok minden történt, a felütés izgalmasra és mozgalmasra sikeredett. Ebben a produkcióban szinte egyáltalán nem éreztem, hogy zavarnának a fent említett dologok. Talán, mert ezeket a hősöket most már személyesen is ismertem? Lehet, de mindegy is…
Eye candy színészek
Természetesen nem volt hiány eye candyből, vagyis szemétgyönyörködtető látványból sem, ami alatt természetesen a szép színészeket értjük. Az előttem ülő kuvaiti lányok már a vetítés előtt olvadoztak a Hunyadit alakító L. Kádár Gellérttől, hát még akkor, amikor meglátták a vásznon félmeztelenül… Mondanom sem kell, ezek a riporterhölgyek – illetve, meglepő módon férfi riportertársuk – voltak az elsők, akik a premier után odafutottak a színészhez, és meglőtték a kötelező közös szelfit.
A női fronton első körben Hunyadi első szerelmét, Brankovics Marát (Törőcsik Franciska) és Szilágyi Erzsébetet (Rujder Vivien) ismerhettük meg. Előbbi a jelenetek felében (fél)meztelenül állt a kamerák, na meg a férfihősök szeme elé, utóbbi vágyakozva nézte a hegyomlás méretű Hunyadit. Törőcsik finom, mégis határozott nőként jelent meg az első részben, külsejét tekintve tökéletesen beillett az extravagáns szultáni környezetbe. Rujder kevésbé kifinomult, sokkal inkább harcias habitusa egy igazi lovagkirálynőt juttatott eszünkbe. Nem számítottunk ekkora kontrasztra a két szereplő között, ami nemcsak a külsejükben, de a Hunyadihoz való viszonyukban is szépen megmutatkozott.
Végig bent voltam az írószobában, én is dolgoztam a forgatókönyvön. Bár korábban már láttam az első részt, most is lenyűgözött a vetítés. Meg kellett […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!