Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy Tarr Zoltánt, a Tisza alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására.
Tarr Zoltán neve 2024 tavaszáig legfeljebb szűk egyházi és szakmai körökben volt ismert, ma viszont az egyik legerősebb magyar EP-delegációt vezeti. Az 54 éves, háromgyermekes családapa pályája ritka ívet rajzol: a lelkészi hivatástól a technológiai szektoron át jutott el a politika frontvonaláig.
Bírált és bocsánatot kért
A budapesti Eötvös József Gimnázium után a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd az Egyesült Államokban, a Princeton Teológiai Szemináriumon tanult. Karrierje első szakaszát az egyházban töltötte: 2003 és 2015 között a Magyarországi Református Egyház főtitkáraként dolgozott. Innen azonban éles váltással az üzleti világba lépett át, ahol az ipari és mezőgazdasági digitalizáció területén szerzett tapasztalatot, többek között az Invitech ICT Services-nél és a Cubilog Kft.-nél vezető pozícióban, valamint tanácsadóként.
A fordulópont 2024. április 6-án érkezett el, amikor Magyar Péter tüntetésén felszólalt a Kossuth téren.
Lelkészként bírálta az állam és az egyház összefonódását, és bocsánatot kért a bicskei gyermekotthon áldozataitól. Két nappal később elbocsátották a Neumann Nonprofit Kft.-től – ez a lépés végül politikai szerepvállalásának katalizátora lett. Nem sokkal később már a Tisza Párt EP-listájának harmadik helyén szerepelt, ma pedig a párt egyik alelnöke és európai parlamenti delegációvezetője.
Nemzetközi szerepvállalásának egyik jelképes momentuma volt, amikor a Vatikánban találkozott XIV. Leó pápával. Közösségi oldalán azt írta:
a Szentatya bölcsessége és nyitottsága mély benyomást tett rá, és beszélgetésük Európa jövőjét, a közös értékek megőrzését, valamint a politika közjó szolgálatában betöltött szerepét érintette.
A találkozó során érintették Európa jövőjét, a közös értékek megőrzését, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/04/28/tarr-zoltan-tisza-kormany-miniszter-portre-kultura/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!