Mindig üdítő látni, amikor egy Facebook-posztnak értelme van, fontos kérdéseket feszeget, és a kommentszekciót nem trollok lepik el, hanem diskurzus indul, hovatovább: vita, érvekkel. Nemrégiben ez utóbbinak adott teret Garaczi László író, aki Facebook-oldalán megosztotta Mircea Cartarescu román író egyik interjújában olvasható gondolatmenetét, amelyben arra a kérdésre válaszolt, hogy láthatóak-e tendenciák az irodalomban, amelyek kirajzolják a kétezres évek szellemi átalakulásainak jellegzetességeit.
Garaczi saját Facebook-oldalán kommentár nélkül osztotta meg az interjúrészletet, de az egyik hozzászólásra azt reagálta, szerinte a román író azon szomorog, hogy a populáris bulvár immár „kitakarja” a minőséget, vagyis a kultúra rendszere, struktúrája átalakulóban, szétesőben van. De fogalma sincs, hogy igaza van-e, vagy hogy kell-e ezen egyáltalán bánkódni.
Láthatók-e tendenciák az irodalomban (ha igen, miképpen), amelyek kirajzolják a kétezres évek szellemi alakulásának jellegzetességeit?
A világon ma kevés nagy élő író van, ami nem csoda. Sehol sincs már se kritikai befogadás, se kritikai gyakorlat. Az író láthatósága szempontjából egyetlen döntő kritérium létezik, az eladás, és ugyanaz van a filmnél és a zenénél is. Ez az oka, hogy nincs szakmai kritika, hanem elsősorban a kiadók és az irodalmi díjak intézményei járulnak hozzá az íróról alkotott kép kialakulásához. Kinél jelensz meg? Milyen támogatásból? Milyen díjakat kaptál? Ezek a kérdések foglalják el a klasszikus kérdések helyét: milyen irodalmat ír? Milyen stiláris kvalitásai vannak? Milyen irodalmi irányzathoz tartozik? Az író melyik nemzedékhez? […]
Társadalmi szereplőként a mainstream író elvesztette régi ragyogását, már nem sztárja a kulturális életnek, és nem is véleményformáló. Ebből ered zavara és depressziója. Annak a ténynek a tudomásulvétele, hogy ha ma az Isteni színjátékhoz, a Háború és békéhez vagy a Finnegans Wake-hez hasonló művet publikálna is, csak néhány recenzió jelenne meg róla (a hátsó borítón lévő szöveget felhasználva), és nem találkozna a könyvével egyetlen központi könyvesboltban sem, arra készteti az írót, hogy feladja és elnémuljon. Egyébként J. F. Lyotard már 1979-ben megírta, hogy néhány évtized múlva az író számára nem marad más téma, csak a semmi, az utópia és a hallgatás.
Mircea Cărtărescu (ford.: Koszta Gabriella, Litera)
A bejegyzéshez több magyar író is hozzászólt, mások mellett Fábri Péter, Poós Zoltán és Berta Ádám. Fábri Péter szerint „a kultúra rendszerei mindig változtak. A római kultúrában, amikor egy birodalom volt fél Európa, nyilván másképp terjedtek a művek, mint a klasszikus görögben, ahol néhány város volt az egész kultúrkör. A kora középkori Európa egy szétesett, dezintegrálódott világ volt, de aztán jött a virágzó középkor, az internacionális gótika és az egész csoda, ami felépült itt a XII–XV. században. A könyvnyomtatás mindent megváltoztatott, de háromszázötven évet kellett várni, hogy Goethe világirodalomról beszéljen Eckermannak – és miféle világirodalom volt az?”
Tudott-e a szuperművelt Goethe a japán Párnakönyvről vagy a Genji regényéről? Nem hiszem, mert ha tudott volna, szerintem haikut is írt volna. És mégis világirodalomról beszélt. Szerb Antal szerint a világirodalom elfér egy művelt ember könyvespolcán. Merné-e ezt ma leírni? Hány ukrán költőt és írót tudsz felsorolni, és én hányat tudok? Itt élnek a szomszédban, hatalmas, nagyszerű nép. És így tovább.
Kinyílt a világ, sokkal több kulturális termék (híre) jut el hozzánk, mint valaha, de a saját, egyedi befogadóképességünk korlátos” – írta Fábri Péter. Úgy látja, hogy amit Goethe világirodalomnak nevezett, az egy nagyjából talán 200-300 éves időszakra érvényes fogalom volt, és valóban, ma, az internet korában a kultúra teljesen átstrukturálódik.
Hány filmet láttál egy hónapban húszéves korodban? És hányat látsz ma? Én pl. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!