Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Míg az elmúlt években a Sanremói Dalfesztivál a megújulásról, a Z-generáció meghódításáról és a digitális robbanásról szólt, a 76. kiadás éles irányváltást hozott. Vásárhelyi Árpád Olaszország-szakértő szerint idén a „biztonsági játék” és a tudatos „visszaöregítés” jellemezte az Ariston Színház színpadát, ahol a nemzetközi sztárparádé helyett a jól bevált, néha unalomba hajló formulák domináltak. A Camorra-mémektől a „bulibáró” győztesig: mi történt idén az olasz zene szentélyében?
Show nélküli só
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Sal Da Vinci győzelmével végződő gála egy olyan korszakot zárt le – vagy éppen nyitott vissza –, amely szembe megy az Amadeus-korszak progressziójával. Vásárhelyi Árpád szerint a váltás szinte érezhető volt a levegőben. Bár korábban láttunk már példát arra, hogy a fesztivál befogadott modernebb, multikulturális hatásokat – gondoljunk csak Mahmood Soldi című számára –, idén a kísérletezés elmaradt. A szakértő szerint míg Mahmoodnál erős társadalmi üzenet jelent meg, a mostani mezőny visszatért a gyökerekhez, a szó legkonvencionálisabb értelmében.
Ha megnézzük a szövegeket, szinte kivétel nélkül mindenki a klasszikus »szerelmi tematikát« hozza. Nincs bennük semmi extra, talán csak a Fedez-Masini páros lógott ki egy kicsit a sorból.
A legnagyobb kritika a fesztivál dinamikáját és célközönségét érte. Amadeus évei alatt Sanremo beköltözött a fiatalok telefonjaiba: a TikTok és az Instagram izzott a mémektől és reakcióvideóktól. Ez a lendület idén láthatóan megtört.
Két kulcselemmel jellemezhető az idei fesztivál: az egyik, hogy az idén sikerült egy kicsit »visszaöregíteni« a rendezvényt. Amikor Amadeus volt a művészeti igazgató, egy nagyon fiatalos lendületet kapott az egész, »ömlött a social media« mindenhol. Most ez megváltozott, ebből lejjebb adtak. Látszik, hogy az idősebb közönséget célozták meg, és ez nemcsak a szereplőkön, hanem a műsorstruktúrán is érződik. Visszaálltak a klasszikus sémákra, nincsenek benne nagy meglepetések, nincsenek benne megosztó dolgok, történések vagy szereplők. Ez egy látható biztonsági játék.
Vásárhelyi szerint a 76. fesztivál szinte „show nélküli só” volt, amit az olasz sajtó egy része is unalmasnak aposztrofált. Hiányoztak azok a provokatív pillanatok, amelyek napokig témát adtak volna a közvéleménynek, és a vendégfellépők terén is érződött a kockázatkerülés. „Visszahozták a lassabb, kiszámíthatóbb dinamikát. Csak olyan vendéget hívtak, akivel biztosra lehet menni. Az, hogy meghívják Alicia Keyst, nem akkora durranás, mint amikor ott volt a Queen Pippo Baudónál, vagy a Duran Durant hívta meg Amadeus. Nincs nagy nemzetközi lépték, nincs kockázat.”
13
Ez az óvatosság érdekes helyzetet teremt a jövőre nézve. Stefano De Martino, aki jövőre veszi át a stafétát, látszólag hálás pozícióból indul. „Mindenki azt mondja, hogy nincs előtte nagy kihívás, mert annyira unalmas volt már az idei, hogy nem lesz nehéz megugrani egy kevésbé unalmas rendezvényt.”
A fesztivál nézettsége is látványosan csökkent: körülbelül 2,5–3 millióval maradt el az előző évhez képest.
Vásárhelyi szerint bár a RAI ezt a lineáris televíziózás válságával és a jó idővel magyarázza, ugyanakkor prózaibb okok is állnak a háttérben.
Az olaszok három hete tévé előtt ülnek az olimpia miatt, és egyszerűen elfáradtak. Ha karácsony után semmi nincs februárig, akkor leülsz a tévé elé, és nézed a fesztivált, de két hét sportmaraton után már kevésbé. Ráadásul idén február utolsó hetére csúszott a rendezvény, kisütött a nap, az emberek pedig inkább kimentek az utcára. Ennek a műsornak a katasztrófája az lenne, ha nyár közepén rendeznék meg: senki nem nézné.
A vendégművészek súlytalansága is hozzájárult az érdeklődés apadásához. Hiányzott egy olyan kaliberű humorista, mint Roberto Benigni vagy Fiorello. „Carlo Conti kerek perec elmondta: ő keresztény és demokrata ember, egy kiszámítható, nem felfordulásokon alapuló rendezvényt akart megvalósítani. Ez látszik is: a társadalmi kérdések, mint a nők elleni erőszak bár megjelent, és a világbékét pedig elmondták párszor, de ennyi. Még a nagy dobásnak szánt Andrea Bocelli-bevonulás is inkább a kulisszák mögött volt érdekes: látni kellett volna, ahogy a szervezők kézzel takarítják a lovak után a vörös szőnyeget, mielőtt a művész rájuk ült.”
Klasszikus esküvői bulidal
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!