Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Krasznahorkai László nem az az író, aki hízeleg az olvasónak. Sőt, ha rajta múlna, talán le is beszélné őket a saját könyveiről. A Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzője az olasz La Repubblicának adott interjút, ahol a tőle megszokott radikalizmussal boncolgatta a valóságot, a politikát és a saját irodalmi súlyát.
Krasznahorkai híres a végtelen, hömpölygő mondatairól. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy ez nem technikai bravúr, hanem belső kényszer: ha az ember egy hosszú ideje őrzött titkot végre kiad magából, azt nem lehet tőmondatokkal elintézni. Ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel figyelmezteti az olvasókat:
Mindenekelőtt megpróbálom lebeszélni őket arról, hogy olvassanak – és ezt komolyan, őszintén mondom. Nem kínálok reményt, de nem is veszem el. Az enyémek nem receptkönyvek, természetesen. Nem lehet belőlük jó vacsorát főzni. Olyanok, mint egy paella, amit egyszer készítettem: rosszul sült el, megvolt minden hozzávalóm, de az eredmény nem működött, még beteg is lettem tőle.
De szerinte ha valaki mindezek ellenére úgy dönt, hogy olvassa a könyveit, ezt tanácsolja: „ne higgyen el semmit abból, amit róluk mondanak”.
Elmegyógyintézet orvosok nélkül
Krasznahorkai László akkor váltott a legélesebb hangnemre, amikor szülőhazája került szóba. Számára a magyarság nem büszkeség tárgya, hanem egy leküzdendő korlát, a jelenlegi politikai helyzetet pedig klinikai esetként írta le.
Érez közösséget a magyar világgal?
Magyarnak születtem, az anyanyelvem a magyar. A „magyarság” ellen azonban minden erőmmel küzdök. Miért cserélném le a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek? Viszonyom a magyarsághoz olyan, mint a folyóparti kőhöz. Nem tudom, miért nem albánnak vagy szlováknak születtem. Nem akarom ideologizálni a nemzethez – különösen Magyarországhoz – való tartozást. Mindig vannak populista hullámok, emberek, akik büszkék a hazára, arra, hogy magyarok.
Büszke legyek a székre, amin ülök? Nagyon káros az a mód, ahogyan az emberek a hazáról beszélnek a valósággal összefüggésben. A származásnak nem sok köze van semmihez. Persze azokat, akik úgy beszélnek, mint én, gyűlölik. Szeretem a magyar nyelvet, szerencsésnek érzem magam, hogy az anyanyelvem képes ilyen finom árnyalatok kifejezésére. De ugyanúgy tisztelek más nyelveket is.
Tehát nem igazán érdeklik a huszárok, az Esterházyak, a szablyák…
(Hangosan nevet) Ezen csak nevetni lehet. Legalábbis addig, amíg a híveik utol nem érnek az utcán, és meg nem vernek. Kérdezel a huszárokról, a hazáról, én pedig folyton a nyelvről beszélek. Ez nem véletlen. Az én Magyarországom a nyelv Magyarországa, és nem a huszároké.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/03/09/krasznahorkai-laszlo-irodalom-nobel-dij-magyarorszag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!