Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nem teketóriázik sokat A Hail Mary-küldetés, Ryan Gosling a hazai mozikban március 19-én bemutatott újdonsága rögtön a mélyvízbe, pontosabban inkább a mélyűrbe ejti főszereplőjét. Dr. Rylan Grace (Gosling) mesterséges kómából ébred fel, jókora bozontja és hatalmas szakálla, valamint a minden testüregéből kilógó csövek jelzik, hogy nem kis utat tett meg eddig. Azt viszont nem tudja hősünk, pontosan mi újság, jó pár perc kell neki, mire összerakja, hogy civilben ő csak egy fizikatanár, akiből valahogy asztronauta lett, és azért küldték egy másik csillagrendszerbe, mert a Nap haldoklik, és ha nem talál ezen az öngyilkos misszión megoldást, akkor úgy 30 éven belül a Föld népességének legalább a fele pusztulni fog.
Baljósan hangzik az alapvetés, és elsőre meg is riasztja Grace-t a dolog, ám A Hail Mary-küldetés, melynek alapját Andy Weir azonos című regénye adja, a lehető legtávolabb áll a búskomorságtól. Épp ellenkezőleg, ez egy bevallottan és ellentmondást nem tűrően optimista film, amely nem kevesebbet tűz ki célul, mint hogy egy két és fél órás, abszolút a szórakoztatást célzó űrkalanddal egy kicsit elhitesse velünk, nézőkkel, hogy
a tudomány is lehet menő és feszültséggel teli.
Ami magát az adaptálást illeti, a jól összeszokott rendezőpáros, a korábban a The Lego Movie-t és a Spider-Verse-filmsorozatot elhozó Phil Lord és Christopher Miller egészen tartották magukat a könyvhöz. Konkrétan a játékidő nagy részében annyit látunk, hogy mindenféle kutatásokat végeznek a karakterek, néha a levegőbe bokszolnak, hogy „Heuréka, megtaláltam!” – a mi agytekervényeinknek meg ahhoz képest, hogy egy tipikusnak tűnő amerikai blockbusterről van szó, jócskán kell forogniuk és dolgozniuk. A Hail Mary-küldetés azonban kicsit sem megszokott nagyköltségvetésű film, ebbe főleg Ryan Gosling néha ügyetlen, szociális fóbiás okostojásának köszönhetően sokkal több lélek szorult, mint mondjuk az ugyancsak Weir-regényen alapuló, szerintem abszolút túlértékelt A marsiba.
Máshol és máskor elég rosszul tud állni filmeknek, amikor csapongó a történetvezetésük, előre-hátra ugrálunk az időben, jelen esetben viszont épp ez adja meg A Hail Mary-küldetés erősségét. Mármint, tényleg olyan érzés a filmet nézni, mintha mi magunk rakosgatnánk össze a képet építőelemenként. Én személy szerint sose értettem a fizikához, kémiához és egyéb reál tárgyakhoz, de ezúttal, még ha csak a nagyvászon előtt ülve is, megláttam egy pillanatra, hogy mások miért a tudományokban teljesednek ki. Tényleg egy baromi logikusan összerakott, hihető cselekménye van A Hail Mary-küldetésnek, kezdve azzal, hogy miért hűlnek ki a csillagok, egészen odáig, hogy miképp válik képessé az emberiség a fénysebesség közeli tempóra, amikor az űrutazásról van szó.
Gosling karizmája ide bőven elég, és el is viszi a filmet, mind összezavarodott asztronautaként, mind pedig egy, az emberi léptékhez képest kezelhetetlenül nagy slamasztikába került tanárként hihető, szerethető, lehet érte izgulni ezerrel. Néha még azt is megengedi magának a film, hogy látványos legyen, amikor kilépünk a kémcsövek és a rideg kutatószobák közül a csillagok közé, azok a snittek eszméletlenül látványosak, és nem utolsó sorban színesek. Manapság Hollywoodban minden olyan fakó, sötét, nem ártana, ha a fényképezést tekintve visszatalálnának az alkotók a színekhez. Legalább az olyan előremutató, optimista sztoriknál, mint ez.
Nem túl nagy spoiler, mert a trailerek is lelőtték, hogy Grace a magányos küldetésén egy új barátra lel, egy űrlény személyében, aki hasonló okokból jött épp ugyanoda kutatni, mint hősünk. Az ő bolygója is pusztul, és elküldték csapatával együtt kivizsgálni, hogy az az egy csillag, ami még biztonságban van, vajon miért nem indult a kihűlés útjára, mint a többi. A karakter, mármint az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!