„A Simon mágus című filmemben egy teljesen autonóm, szabad embert akartam megmutatni. Ritka, hogy valakit mágusnak hívnak, de csak egy nagyon szabad emberről van szó. Éppen ezért nem véletlen, hogy csodák történnek akkor, amikor az emberek megpillantják őt, pedig semmilyen varázslatot nem hajt végre. Ő csak azt az ötletet adja, hogy vizsgálják meg a cserepes növényt, hogy kiderüljön, ki volt a gyilkos” – fogalmazott az Indexnek Enyedi Ildikó a Bergamói Filmfesztiválon, ahol az elmúlt napokban a világhírű magyar rendező munkásságát ünneplik. És ennek jegyében az összes filmjét levetítik.
Ráadásul nagy érdeklődés közepette az ominózus Simon mágust telt házzal vetítették a lombardiai városban, az 1999-es filmet még most is vastapssal honorálták a moziban. Nem véletlenül. Igazi klasszikusról van szó, Andorai Péter és Halász Péter felejthetetlen alakításaival. Bevallhatom, az alkotás nagy kedvencem, a fogadtatást látva pedig – a nézők mellett – magam is elérzékenyültem. Értik itt, s miért ne értenék a szabadság, az érzékenység, a szerelem és a humor mibenlétét. Azt a játékosságot, ahogyan Enyedi a szabadsághoz közelít.
Tarr Béla tisztelte a nézőit
Enyedi Ildikóval legutóbb, a Bergamói Filmfesztivál előtt Tarr Béla temetésen találkoztam, nagyon érdekelt, hogy mit gondol a rendező munkásságáról.
Sok dolgot mondhatnék önnek Tarr munkásságáról, de ki kell emelnem, milyen hatalmas tisztelettel és bizalommal fordult a nézői felé. Nagyon őszinte kapcsolatot létesített a nézőkkel, nem manipulálja őket. A művészete nem fog hatalmas tömegeket vonzani, de biztos vagyok benne, hogy a filmjeit a jövő generációi újra és újra felfedezik majd
– fogalmazott a rendező, akit a kampány hajrájában a magyarországi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!