Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Száz évvel ezelőtt, 1924-ben történt a híres-hírhedt veszprémi apósgyilkosság, hónapokig izgalomban tartotta az egész országot: egy harminckét éves gazdatiszt, Bárdy Géza a vasárnapi ebéd alatt váratlanul felállt, apósa mögé lépett, és fejbe lőtte.
Bárdy Géza a szerző dédnagyapja volt. Azt mondja: „Ez nem egy ilyen hakni, én sem az interjúkkal, sem a könyvbemutatókkal nem azt akarom közvetíteni, hogy haknizom azzal, hogy a dédnagyapám megölt valakit. Ezzel bárki tudna haknizni. Azt akarom hangsúlyozni, hogy nagyon sok minden megérthető magadban, a családodban, meg a felmenőidben, ha megismered a múltat. Ezek nagyon szép felismerések.”
Adta magát a téma
Sok írói álmokat dédelgető embernél fejtörést okoz, miről is szóljon az első regénye. Nem volt ez másképp a tizenöt éve újságíróként dolgozó Vizler-Nyirádi Luca esetében sem. Gyermekkori álma, azaz, hogy írjon egy könyvet, sosem hagyta nyugodni, de egyetlen téma sem állt hozzá olyan közel, hogy belekezdjen egy regénybe. Aztán egy, az édesapjával a családról folytatott beszélgetés közben megütötte a fülét pár érdekes mondat. Például, hogy a dédije New Yorkban született, meg „volt valami csúnya folt a család hírnevén”. Akkor még nem tudta, hogy egy családon belül elkövetett gyilkosságról van szó.
„Elkezdtünk a »csúnya foltról« beszélgetni, és apám poénkodva hozzátette, hogy »na, ezt kéne megírnod regényben«. Valószínűleg nem gondolta, hogy tényleg belevágok. Egyébként nem is regénynek indult, először csak azt kutattam, mi is történt valójában. Aztán láttam, mennyi anyag van hozzá, és a korabeli újságírók mennyire részletesen felgöngyölítették az esetet. Előbb nyilatkoztak nekik a tanúk, meg az áldozat felesége, mint a rendőrségnek. Nem szégyenkeztek a korabeli munkatársak, mindent lehoztak címmel, névvel. Ekkor jöttem rá, hogy akár a történetét is meg tudnám írni” − fogalmaz a szerző a kezdetekről.
Bár kapott egy családfát az édesapjától, csupán hat név (a két nagyszülő, valamint négy szülő neve) szerepelt rajta. Megtudta azonban, hogy
az áldozat egy köztiszteletben álló, híres ember − Veszprém egyik legnagyobb földbirtokosa − volt.
Vizler-Nyirádi Luca leült a könyvtárba, rákerestett dédnagyapja nevére, meg a gyilkosság szóra, és a gép legalább száz cikket kidobott. (A gyilkos, valamint a hozzátartozók adatai pár perc alatt kikereshetők bármely tudásbázisból, a szerző azonban a könyvben, a leszármazottak iránti tiszteletből, nem az eredeti nevükön hivatkozott rájuk).
Nagyon rossz érzés egyébként, hogy így került címlapra. Nagy szégyenfolt volt ez a családban, a titkolózást, az érzelemnélküliséget és a távolságtartást is továbbörökítették a felmenőim. Nem engedtek magukhoz közel senkit, nem beszéltek semmiről, nem építettek bizalmi kapcsolatokat, mondván, az majd megvédi őket.
Igen ám, de közben kiszolgáltatottá is váltak. Dédnagyanyja annyira szégyellte az esetet, hogy minden ehhez kapcsolódót elégetett. De nem csak az nyomasztotta, hogy a férje elkövetett egy gyilkosságot. Őt is sokáig bűnrészességgel vádolták, nehezen tisztázta magát és ártatlanságát. A szerző nagymamája úgy nőtt fel, hogy nem volt másmilyen apaképe, csak az, hogy az ő apja megölt valakit, ráadásul egy családtagot.
Nehéz munka gyümölcse
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!