„Nem minden háborús áldozat hal meg a harcmezőn. Sok háborús áldozat túléli a háborút – fizikai értelemben. A lélek háborúja azonban folytatódik tovább. A túlélők egész életükön át hordozzák a háború lenyomatait” – olvasható A bennünk élő falu című könyv ismertetőjében.
Luisa Lang Owen, a memoár vajdasági sváb származású szerzője kilencéves volt 1945 januárjában, amikor családjával és minden német nemzetiségű falubelijével, aki nem menekült el az oroszok és a szerb partizánok elől, koncentrációs táborba került. Gyerekek, anyák, idős emberek várták haza az évek óta fronton szolgáló édesapjukat, férjüket, fiaikat, ehelyett azonban a kollektív bűnösség jegyében egyetlen éjszaka leforgása alatt kellett otthagyni örökre az otthonukat – fegyveres partizánok kíséretében szekerekre pakolva az egész életüket néhány batyuban.
Embertelen lágerélet
A közel három és fél éven át tartó embertelen lágerélet körülményei között – éhezés, kényszermunka, testi és lelki fenyítés, tífuszjárvány, bebörtönzés – Luisa számtalanszor élte át egy-egy barátja, rokona, hozzátartozója elvesztését. A láger, Rudolfsgnad, ahová ő került, több tízezer embernek, köztük jelentős számú elárvult csecsemőnek és kisebb-nagyobb gyereknek lett a végső lakhelye, akik az elhagyatottság, az éhség, a járványok vagy a zord hideg következtében haltak meg.
Akik dolgozni tudtak – leginkább a fiatal fiúk, lányok és anyák –, napkeltétől napnyugtáig a mezőkön vagy az erdőkben végeztek kemény munkát. Aktív korú, munkaképes férfi nem volt velük a lágerben; ők vagy nem tértek még haza, vagy egyáltalán nem jöttek vissza a frontról.
A II. világháború után a jugoszláviai táborokban életüket vesztett német származásúak pontos száma máig ismeretlen, becslések szerint nyolcvan-százezer áldozat is lehet. Luisa Lang Owen megrendítő emlékirata az etnikai tisztogatást elszenvedő sok tízezer dunai sváb egyik túlélőjének lírai hangú személyes vallomása, és egyben az
egyike a kevés tanúságtételnek, ami a mérhetetlen mennyiségű bűnről beszámol az utókornak.
Luisa Lang Owen képzőművészként 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le, a Wright State University (Dayton, Ohio) művészeti fakultásának professzor emeritája lett. 2003-as memoárja 2022-ben jelent meg magyarul Tax Ágnes fordításában, Magyarország Kormányának támogatásával.
A 20. századi történelemmel foglalkozó kutatások egyre több ismeretet tárnak fel a dunai svábok II. világháború utáni üldöztetéséről és ennek több generációra kiható sorsáról. A málenkij robot fogalma mára már remélhetőleg mindenki számára ismert. A hazájukban maradt, a hazájukon belül koncentrációs táborba került svábok története azonban eddig kevésbé kutatott tény, így erről jóval csekélyebb az ismeretünk
– írja utószavában Tax Ágnes a jugoszláviai megsemmisítő táborokról. Luisa Lang Owen így fogalmaz: „A gond nem egyszerűen az volt, hogy nem akarták, hogy legyen valami, ami a miénk, vagy hogy létezzünk – azt akarták, hogy múltunk se legyen, hogy mindenestül kitöröljenek minket a létezésből.”

Kik azok a dunai svábok?
A dunai svábok az egykori délnémet vidékekről – főleg Svábföldről és Württemberg tartományból, és részben Ausztriából – az 1600-as évek végén, de főleg az 1700-1800-as években a Duna mentén (a Habsburg–Magyar Monarchia keleti-délkeleti részein) letelepedett németek, illetve az ő leszármazottaik. A betelepülés több nagy ütemben zajlott, ezek során több mint négyszázezer ember érkezett az akkori Magyar Királyság területére.
A betelepítés fő célja az volt, hogy a 150 éves török uralom idején elnéptelenedett településeken a nagy számban elpusztult magyar, illetve bánsági lakosságot pótolják,
továbbá, hogy a gazdaságot felélénkítsék, a megműveletlen földeket újra bevonják az ország gazdasági vérkeringésébe. A dunai vagy Duna menti svábok […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/04/06/dunai-svabok-elhurcoltak-nyolcvan-eve-emlekmu/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!