Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Szlávik Barbara műterme nem steril helyiség, hanem aktív, „lélegző” munkatér, ahol a precizitás és a kísérletezés kéz a kézben jár. Középen egy nagy méretű, fehér munkaasztal áll, amely szinte „oltárként” funkcionál az alkotáshoz. Az asztalon pedánsan elrendezett színminták, próbanyomatok és vázlatok láthatók. Ezek a finom, pasztelles árnyalatú (rózsaszín, zöld, okker) munkák a festő művészetére jellemző finomságot és a színek közti átmenetek keresését tükrözik.
Szlávik Barbara szerint a festészet alapvető gesztusa a takarás, ahol a művész egy idegen anyaggal vonja be a felületet, hogy valami újat hozzon létre. „Mit csinál a festő? Fogunk valamilyen színnel rendelkező anyagot, és azzal elfedjük az eredeti anyagot. Valahol egy takarással, az elrejtés gesztusával csinálunk valamit.” Ez a folyamat nála jelenleg az „eldugással való megmutatásról” szól, ám a technikai megvalósítás során váratlan akadályokba ütközik. Míg a folyékony festék és a lazúr hajlamos tökéletesen elnyelődni és mindent elfedni, a ceruza mint keményebb anyag ellenáll a felületnek.
A ceruzával végzett munka során a fedés sosem lehet teljes.
A falon lévő triptichon (három részből álló műalkotás) tökéletesen szemlélteti Szlávik Barbara festői világának lényegét: a minimalizmust, a textúrák iránti érzékenységet és a fény-árnyék finom játékát. A művész az alberti „ablak-elméletből” indul ki, amely szerint a kép egy nyílás egy másik világra. Felidézi a reneszánsz trompe-l’oeil (szemet becsapó) festészetét, ahol gyakran függönyöket festettek a képre, hogy erősítsék az illúziót: a néző nem egy sík felületet lát, hanem átnéz rajta. Ekkor fogalmazódik meg bennem, hogy ez a műve olyan, „mint egy lepel, amely alá benézhetünk”, Barbara pedig helyesel, hozzátéve azonban, hogy számára a függöny motívuma már csak távoli művészettörténeti utalás, nála a „takarás” nem az illúziót szolgálja, hanem a gondolati szabadságot nyitja meg.
Szerintem ez a szabadsága valahol a minimál képeknek, hogy nagyobb gondolati teret hagynak, mert kevesebb a konkrétum
– fogalmazza meg alkotói koncepcióját. Ez a redukció nála nem szegénységet, hanem sűrítettséget jelent. A képek fizikai megjelenése és darabolása is szóba kerül, ami egyfajta intimitást kölcsönöz az alkotásoknak.
18
Bár első pillantásra letisztultnak tűnhetnek ezek a munkák, közelebbről nézve nem is olyan egyszerűek. A művész szerint az ilyen típusú alkotásokban egyfajta „többnézetűség” van, ami zavarba ejtheti a nézőt, hiszen a monokróm felület mögött számtalan réteg és értelmezési lehetőség húzódik meg.
Szkennelünk, nem nézünk
Szlávik Barbara az egyetemi évei alatt eleinte a precíz, éles vonalakkal operáló, nagy színmezőkből álló festészetet követte. Idővel azonban rájött, hogy ez a fajta sterilitás és a jól begyakorolt metodika megöli az alkotás intimitását. Úgy érezte, a folyamat kettéválik: van egy tervezési fázis, amit puszta kivitelezés követ, ez pedig a festészetet egyfajta lélektelen „gyári folyamattá” silányítja. Ezt a sterilitást akarta felkavarni, amikor elmozdult a monokróm irányába. Az elmozdulás hátterében tudatos, a befogadói szokásokat vizsgáló felismerés állt. Foglalkoztatni kezdte a modern ember felületes képolvasási módja.
Azt látom, ha múzeumban vagyunk, egy képet átlagosan három másodpercig néznek. Szkennelünk, nem nézünk. Nincs elmerülés.
Emiatt kezdett el azon gondolkodni, hogyan válhat a kép passzív tárgyból aktív terelőerővé, amely képes „nevelni” a nézőt. A megoldást a tónuskülönbségek radikális csökkentésében és a határok elmosásában találta meg. A látás biológiai és pszichológiai alapjaira épít: az emberi szem alapvetően kontrasztokat keres, és a vonal valójában csak egy illúzió, amit az agyunk hoz létre két eltérő színfelület találkozásánál.
Amikor ezek a különbségek minimálisra csökkennek, az agy nem tudja azonnal „detektálni” a látványt, így a megszokott gyors szkennelés csődöt mond. Ez a technika gyakorlatilag rákényszeríti a nézőt az időtöltésre. Mivel az agyunk érzi, hogy a felület nem csupán egyetlen statikus szín, de a részletek felfedezéséhez elmélyült figyelemre van szükség, a kép sikeresen megnyújtja a nézési időt, és valódi találkozásra hívja a befogadót.
Ez a fajta lassítás azonban Barbaránál nem csupán esztétikai választás, hanem tudatos állásfoglalás a vizuális analfabetizmus ellen.
A beszélgetés során fájdalmas pontossággal kerül elő a hazai vizuális nevelés hiányossága: az iskolai rajzórák, amelyek valódi szemléletformálás helyett megrekedtek a karácsonyi élmények „rajzolgatásánál”. Ez a mulasztás felnőttkorban válik igazán veszélyessé: aki nem tanul meg látni, az védtelenné válik a politikai és hatalmi célú képmanipulációval szemben. Barbara szerint a képi műveltség hiánya közvetlenül korlátozza a szabadságunkat.
Gondolati szabadságunk addig terjed, ameddig a nyelvi szabadságunk. Azt tudod elgondolni, amit meg tudsz fogalmazni.
A monokróm képek előtt töltött kényszerű percek tehát nála egyfajta szabadságharcot jelentenek. Egy olyan világban, ahol a képek „hadba vannak állítva” tömegek irányítására, Barbara művészete a tudatos dekódolásra, a kritikai szemlélet visszaszerzésére tanít. A nézőt nem irányítani akarja, hanem visszaadni neki a látás méltóságát.
A falon lévő másik monokróm, mélyvörös/barna kép ellenpontozza az asztalon fekvő világosabb, kísérleti darabokat. Ez a kép még közelebb visz minket Szlávik Barbara anyaghasználatának és színkezelésének finomságaihoz. Ez a függőleges diptichon (két táblából álló egység) a vörös és a barna legmélyebb, legnemesebb tónusait kutatja. A két téglalap találkozásánál hajszálvékony horizontális vonal keletkezik. Ez a minimális választóvonal osztja ketté a két különböző minőségű „sötétséget”.
A színválasztásról Barbara bevallja, hogy bár most barátkozik a vörössel, a harsány, „ordító” árnyalatokat továbbra is kerüli. Egy másik képen nem tiszta kadmiumvöröset látunk, hanem egy jóval tompább, rétegzettebb tónust. A művész alkotói filozófiájának lényege a nézővel való szelíd kapcsolat kialakítása. Számára a kép nem agresszív vizuális inger, amely rátelepszik a befogadóra, hanem finom hívás a felfedezésre. „Inkább tegyen kíváncsivá, hívjon be, csalogasson, simuljon a nézőhöz, adott esetben simuljon a térhez, legyen kaland felfedezni, és ne pedig egy ilyen harsány erőszak legyen a néző tekintetén, mert abból […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!