Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Két projektem volt, amiben azt vizsgáltam, hogy miként lehetek félig valami. Félig cigány. Hogyan lehet az ember csak félig valamilyen? Ez annyira furcsa nem? Rájöttem, hogy a választás kényszerével küzdök, ettől szenvedek. Magyar és cigány is vagyok, mind a két elem csak gazdagítja az identitásom. Nem kell választanom, ráadásul nem csak ez a két elem létezik, az identitás több rétegű, egymás mellet vannak, de az eltérő szituációkban mindig másra kerül a hangsúly” – mondja Horváth Anita fotóművész, akivel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban beszélgetünk, kiállított munkáitól néhány méterre.
Az ő alkotásai szerepelnek az Európaiság – kelet-európai perspektívából című kiállítás darabjai között. A sokszínűséget, a szeretetet, a család fontosságát megjelenítő fényképén a szüleivel látható. Édesanyja magyar, édesapja roma származású. Horváth Anita arra keresi a választ, mit jelent ma, Európában, Magyarországon cigány nőnek, fiatal értelmiséginek lenni. Polgárdiban született, Székesfehérváron járt gimnáziumba, BA diplomát a Budapesti Metropolitan Egyetemen, mesterdiplomát pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett.
Válogatott előítéletek
„Európa valamennyi országában romának és főleg roma nőnek születni olyan hátránnyal is jár, ami átfogja a hétköznapokat. A füzetben található mondatok kollektív tapasztalok, lényegtelen, hogy ezekből a megjegyzésekből nekem melyik jutott” – jelenti ki, amikor arról kérdezem, hogy melyik származására vonatkozó megjegyzés fájt neki a legjobban. Horváth Anita naplóba gyűjtötte a szitkokat, a füzetet egy színes kendőre helyezte, bárki elolvashatja, hogy az emberi butaság és tudatlanság, a rasszizmus milyen kijelentésekre sarkallhat másokat.
Bekerül a cigány családba. De te nem vagy olyan. Megtartják vagy kaparás lesz? Válassz a saját fajtádból. Csak egy kis cigány kurva vagy. 16 évesen kint fogsz állni a sarkon, négy gyermekkel. Találd ki, hogy a MOME-n miért érdekes a te történeted. De te rendes vagy. Ma is lett egy cigány, mehetünk haza.
– ilyen és ehhez hasonló bejegyzések találhatók a naplóban. Horváth Anita roma nőkkel beszélgetve, a beszólásokat rögzítve arra lett figyelmes, hogy vannak mondatok, amelyek bizonyos életszakaszaikban vagy élethelyzeteikben ijesztő módon, az előítéleteknek megfelelően szóról szóra ismétlődtek. „Mindez egy ponton személytelenné válik, a közösségnek szól” – fűzi hozzá.
A fotóművész szerint az idézett mondatok mindenki életében, bár más formában, megjelennek, sérüléseket okoznak. Olyan sebeket, amiket éveken keresztül cipelhetünk, és később is szóról szóra fel tudjuk idézni magunkban. Az alkotás nem csak a konkrét származáshoz vagy nőiséghez kapcsolódik. Nem kell cigánynak vagy nőnek lenni ahhoz, hogy megértsük az üzenetét. A szavak eltalálhatnak. Így bántjuk egymást a hétköznapokban.
A fehér lányokat nem kérdezik
„Milyen ma Magyarországon cigány nőnek lenni?” – kérdezem a művészt, aki háttal, félmeztelenül, bárányfelhők alatt, kendőt tartva áll a pusztában az egyik fényképén. A felvételt látva megnő a szabadság, a felszabadultság iránti vágyunk: így is lehet. Szerinte az előbb idézett kérdésre nincsenek kész válaszok, mert a helyzet komplexitásából is következik, hogy más roma nőkkel való hosszas beszélgetésből derülhet ki a válasz. Elgondolkodtatónak tartja, hogy középosztálybeli fehér lányok nem kapnak meg olyan kérdéseket, mint ő. Például azt, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!