Bartalné Mentes Judit tájékoztatása szerint az elsőrendű vádlott nő egy olyan kft. ügyvezetője volt, amelynek 75 százalékban ő, 25 százalékban pedig egy cég volt a tulajdonosa. Ez utóbbit a nő külföldi állampolgárságú férje, a másodrendű vádlott irányította, de a működtetésben a feleség is részt vett. A kft. mintegy 20 millió eurós (6,3 milliárd forintos) beruházással csigafeldolgozó és tésztagyártó üzemet tervezett létrehozni Kisvárdán. A finanszírozás 33,7 százalékát hitelből, 26,3 százalékát saját forrásból, 40 százalékát pedig állami támogatásból kívánták megvalósítani.
A projekthez 2015-ben a cég sikeresen kérvényezett több mint 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást, emellett bankkölcsönt is igénybe vett. A hitel- és a támogatási szerződések alapfeltétele volt az 1,9 milliárd forintot meghaladó saját forrás, ám a kft. ezzel ténylegesen nem rendelkezett.
A saját forrás igazolására valótlan tartalmú kölcsönszerződéseket, teljesítés nélküli számlákat készítettek, körkörös utalási láncolatot generáltak. A beruházást nem a vállalt feltételeknek megfelelően, például kevesebb foglalkoztatottal, hiányos beszámolóval, illetve tényleges saját erő nélkül, csak banki és állami támogatásból valósították meg. A hiányosságok miatt sem a kölcsönök lehívására és igénybevételére, sem az állami támogatásra nem voltak jogosultak, ezért az illetékes minisztérium felszólította a kft.-t a támogatás és kamatainak visszafizetésére, ami nem történt meg.
A vádlottak ezzel közel 2,6 milliárd forint kárt okoztak a központi költségvetésnek.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2025/03/10/zalaegerszeg-csigafeldolgozo-torvenyszek-jogeros-itelet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!