Matteo Mancuso szicíliai gitárvirtuóz az idei, immár 32. paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál sztárfellépője. Július 1-től 7-ig öt színpadon ötven koncertet hallhat a közönség. „Az olasz zenész triójával érkezik Paksra, ahová eljön zenekarával a szintén egyre népszerűbb francia rockgitáros hölgy, Laura Cox is. A hazai fellépők közül koncertet ad mások mellett az Omega Testamentum, Szebényi Dani és Mike Gotthard, az Ismerős Arcok, valamint a Deák Bill Blues Band” – mondta Benkő Zsolt zenész, a fesztivál idei műsorvezetője a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A különleges jobbkezes ujjtechnikával játszó, 27 éves Matteo Mancuso a YouTube-on szerzett hatalmas népszerűséget videóival, a nemzetközi blues színtér egyik legfelkapottabb tehetsége. A blues mellett játszik szvinget, dzsesszrockot, hard rockot és countryt is. Zenélt már együtt Al Di Meolával, Steve Vai-jel és Joe Bonamassával is. A másik külföldi előadót, Laura Cox-ot szintén az internet népe emelte fel, és eddig három lemezt készített.
A Gastroblues Fesztivál évek óta támogatja a Paks egyik testvérvárosában, a kárpátaljai Visken működő óvodát. Az ottani helyzetet rendkívül megnehezíti az ukrajnai háború, városunk idén is segíti az intézmény fennmaradását azzal az összeggel, amely a fesztivál jótékonysági főzőversenyének kóstolójegyeiből, a templomi koncertek jegyeiből, valamint a a borbarát találkozó bevételeiből származik
– mondta Süli János, Paks fideszes parlamenti képviselője, a fesztivál védnöke. A politikus kitért arra, hogy a fesztivált idén is támogatja Paks önkormányzata, valamint az MVM Paksi Atomerőmű, emellett „ígéret van a Roszatomtól is a korábbi támogatás folytatására.”
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!