Bambie Thug sok mindenkit megbotránkoztatott stílusával, dalával, koreográfiájával, amit az idei Eurovíziós Dalfesztiválon produkált. A sátánista szeánszot ábrázoló jelenetsor kiverte a biztosítékot a nézők jó részénél, ám itt még nincs vége a boszorkányként fellépő előadó körüli kálváriának.
A nyomozás azután kezdődött, hogy a fiatal énekesnő megkereste az EBU-t a KAN izraeli televíziós műsorszolgáltató kommentárjai miatt, szerinte ugyanis megsértették a szabályokat az első elődöntőben az ír produkció alatt tett megjegyzéseikkel. A műsor során a KAN felhozta az énekesnő politikai nézeteit, azt állítva, hogy ellenségesek az Izraellel kapcsolatos érzelmei. Az ír delegáció úgy gondolja, ez befolyásolta a nézők szavazatait, és sérti az EBU előírásait.
Az eurovíziós döntő előtt Bambie Thug bírálta a szervezőket, amiért arra kérték őket, hogy változtassák meg a palesztinbarát üzenetet az első elődöntőben való szereplésük előtt. A művész egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy kénytelenek voltak lecserélni a testükre festett írást. A középkori Ogham ábécé betűiből álló feliratban ez állt:
„Fontos volt ez számomra, mert az igazság és a béke pártján állok. Sajnos ma meg kellett változtatnom ezeket az üzeneteket, ami az EBU parancsa volt” – mondta az énekesnő az Euronews-nak.
A boszorkány Izraelt átkozza
A cikk szerint a nyomozás számos egyéb, a művészt érintő incidensre is kiterjed. Ezek közé tartozik, hogy az izraeli delegáció állítólag zaklatta más nemzetek képviselőit, valamint több résztvevőt illegálisan filmeztek. Ezek az események a döntő ruhapróbája alatt történtek, az énekesnő pedig nem tudott részt venni a zászlós parádén.
Az incidens idején Bambie Thug ezt írta az Instagram-oldalán:
Volt egy helyzet, amikor a zászlós felvonulás próbájára vártunk, és úgy éreztem, hogy sürgősen jeleznem kell az EBU-nak. Az EBU komolyan vette ezt az ügyet, és beszéltünk arról, hogy milyen lépéseket kell tenni. Emiatt viszont lekéstem a ruhapróbát. Nagyon sajnálom a rajongókat, akik miattam jöttek. Remélem, találkozunk ma este a színpadon.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!