A hosszú élet titka a jó minőségű whisky és az ír folkzene

Tommy Makem ír zenész és mesemondó szerint az ír népzene legnagyobb katasztrófája a The Pogues. Szerencsére rajta kívül mindenki más szerette Shane McGowan zenekarának thrash folkját, ami nemcsak a posztpunkszcénának adott új impulzusokat, de magának az indie-popnak is. Persze ez a megjegyzés a legkevésbé sem érdekelte volna azt a zenekart, amelynek az eredeti neve, a Pogue Mahone annyit jelent gael nyelven, hogy csókold meg a seggem.

Negyven éve jelent meg a zenekar első albuma, a Red Roses For Me, ennek örömére újból piacra dobták a lemezt, egyből két formátumban is. Ünnepi, piros bakelitlemezen, valamint egy dupla CD-szettben, amely az album eredeti dalain kívül B oldalas számokat és a zenekar 1984-es BBC-felvételeit is tartalmazza.

Húgyszagú folk

Ha a The Pogues debütálása nem is volt olyan meghökkentő, mint a Sex Pistols 1976-os feltűnése, azért az mindenkit megdöbbentett, hogy nyolc év múlva jött egy zenekar, amely a tradíciót tagadó punk nyers energiáját vegyítette össze az ír népzene zabolátlanságával. A The Pogues közös nevezőre hozta a Damnedet a The Chieftainsszel, és nem volt kérdés: percek alatt az asztal alá itták a Manterns bakancsos kocsmapunkokat.

Az ír tengerészlíra és a fakezű punk-rock helyett megalkották a Thatcher-kormányt ócsároló, a városi lét magányáról szóló húgyszagú folkot. Shane McGowan ráadásul hitelesebb figura a festett hajú, piperkőc punkoknál. Nemcsak azért, mert hajléktalanszállón is élt, és annyira nem adott magára, hogy a szuvas fogaival elmenjen a fogorvoshoz, hanem tényleg újraértelmezte mindazt, amit úgy hívunk: esztétika. Legyen az egy esztétikus fogsor vagy a folk. 

Egy évad London poklában

A Red Roses For Me afféle városlemez is, de nem olyan érzelmes, mint Bereményi Budapestje, hiszen a The Pogues legszívesebben felgyújtaná a túlságosan drága és piszkos Londont, de a Down In The Ground Where Dead Men Layban már érzelmesen viszonyulnak városhoz. A piálás olyan életforma a The Poguesnál, mint a rockereknél a motorozás, vagy a hippiknél a meditáció.

Arról énekel McGowan a Boys From The County Hellben, hogy megivott tíz korsó sört, és közben átkozta az összes kocsmai cimboráját, mégis megpróbálja őket lelejmolni azzal a rossz dumával, hogy ha kölcsönad valaki tíz fontot neki, azt meghívja egy italra. Csoda, hogy már a The Clash előzenekarnak szerződtette őket?

Az időtlen hangszerelésű album a mai napig népszerű – és ezt nem csak annak köszönheti, hogy tele van bármilyen ünnepen énekelhető partidalokkal és részeges balladákkal, hanem mert

És irodalmi értékkel is bírnak, nem egyszer idézve meg többek között James Joyce világát. (A zenekar harmadik, If I Should Fall from Grace with God című lemezének […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/zene/2024/11/29/a-hosszu-elet-titka-a-jo-minosegu-whisky-es-az-ir-folkzene/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!