Hetek óta uralja a szerb nyilvánosságot a kétévesen megölt Danka Ilics meggyilkolásával gyanúsított egyik férfi testvérének, Dalibor Dragijevicsnek a halála, pontosabban annak körülményei. A férfit ugyanis – akit azzal vádoltak, hogy fivérének, Dejan Dragijevicsnek segített az elütött, majd megfojtott kislány holttestének eltüntetésében – vélhetően halálra verték a bori rendőrök a fogdán.
Nem hivatalos információk szerint az ügyet vizsgáló Belső Ellenőrzési Osztály most az erőszakkal vádolt rendőrök felfüggesztését kérte. Az osztály megkísérelte kideríteni, hogy mi is történt Dragijeviccsel április 7-én, a fogdán töltött éjszakán, amikor a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. Egy szerb portál, a Nova.rs úgy tudja, hogy a belső ellenőrök fegyelmi eljárás indítását javasolták az egyenruhásokkal szemben, valamint kérték az elmozdításukat is.
Elfogatásától kezdve kínozták a gyanúsított testvérét
Helyi sajtóértesülések szerint Dalibor Dragijevicset attól a pillanattól fogva kínozta a rendőrség, hogy őrizetbe vették a gyanúval, miszerint segített testvérének elrejteni a kislány holttestét. A portál szerint a rendőrök aznap többször megverték, miközben különböző helyszínekre vitték, hogy kiszedjék belőle, hol lehet a kislány holtteste, amiről azt állította, nem tudja.
Mint arról beszámoltunk, a kétéves Danka Ilics március 26-án tűnt el a Bor melletti Banjsko Polje településről, ahol családi házuk udvarán játszott a testvéreivel. Tíz nap keresés után vették őrizetbe gyanúsítottként Dejan […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!