A Delta Air Lines 520-as számú járata a New York-i Kennedy nemzetközi repülőtérről indult Los Angeles felé pénteken, amikor probléma adódott a repülőgép jobb szárnyánál rögzített vészkijárati csúszdájával.
A személyzet tagjai szokatlan hangot is észleltek a szárny közelében – közölte a Delta Air Lines, hozzátéve, hogy a pilóták azonnal jelentették az esetet a légiforgalmi irányítóknak, majd a járat visszatért a Kennedyre és biztonságosan leszállt. A légitársaság közölte azt is, hogy
A The New York Times beszámolója szerint az 1990-ben gyártott Boeing 767-est a Delta kivonta a forgalomból és kivizsgálja, hogy pontosan mi okozhatta a problémát. Egyelőre azt sem tudták megmondani, hogy hová zuhant a csúszda.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) is közölte pénteken, hogy kivizsgálja az esetet. „A járat, amelynek a tervek szerint 7:15-kor kellett volna felszállnia, 8:35-kor tért vissza a repülőtérre, miután a személyzet jelentette a problémát – írta közleményében az FAA pénteken. A 176 utas egy másik géppel utazott Los Angelesbe.
A Boeing azonban hárítja a felelősséget: a cég szóvivője a Deltához irányította a pénteken a géppel kapcsolatos megkereséseket. Korábban is előfordult már, hogy vészcsúszdák potyogtak az égből. Tavaly júliusban az United Airlines által üzemeltetett repülőgép vészcsúszdája egy házba zuhant a chicagói O’Hare repülőtér közelében. 2019-ben egy Delta-gépből származó csúszda esett egy massachusettsi udvarra.
Sorozatos problémák a Boeingnél
Csupán néhány napja írtunk arról, hogy egy Dél-Afrikába tartó gép futóműve repült ki a helyéről menet közben, így kényszerleszállást hajtottak végre a pilóták. A Boeing azonban nem kommentálta az incidenst. A hónap elején pedig a vállalat egyik mérnöke közölte, hogy csaknem félezer gép lehet hibásan összerakva a Boeing Dreamliner gépeiből, mert hiányosan vagy nem jól rakták őket össze.
Március elején pont egy Dreamliner „műszaki hibája” miatt sérült meg több tucat ember – amelyre a cég is reagált még akkor –, március végén egy Boeing 727-es <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!