Tízezer embert mészároltak le két nap alatt Szudánban, amiről a Nyugat tudott, mégsem avatkozott be. 2025. október 27-én, hajnali negyed hat körül Aboud Hater a padlóig nyomta a gázpedált. A Toyota Land Cruiser zötykölődött a sivatagban, mögötte El Fasír lángolt. A férfi vezette az utolsó konvojt Szudán Darfúr tartományának fővárosából, és már tudta, hogy a városnak legfeljebb két órája van hátra.
El Fasír eleste nem volt meglepetés, többen előre megjósolták, mi fog történni. A brit és az amerikai hírszerzés tudott róla, még figyelmeztető jelentések is készültek, amelyekben sürgős beavatkozást kértek. Azonban a döntéshozók nem tettek semmit − írja a The Guardian összefoglalójában.
A város, amelynek védelmére senki sem jött
A település 18 hónapos ostrom után esett el, az RSF rövidítésű félkatonai szervezet körbevette a várost, elvágta az ellátási útvonalakat, ezzel pedig éhínséget okozott. Az ostromgyűrű fokozatosan bezárult a kimerült katonai helyőrség és helyi csoportok által védett településen.
Október 26-án hajnali három körül Hater észrevette a pánikba esett visszavonuló csapatokat. Ehhez nem kellett különösebb magyarázat: a 6. gyalogoshadosztály főhadiszállása, az utolsó darfúri erőd elesett, megszakadt a kommunikáció az egységek között, az RSF lehetetlenné tette a védők drónjainak bevetését. Az első mészárlás reggel nyolc körül zajlott, amit Ismael Ahmed sebész erősített meg. Ennek az akciónak hetven halálos áldozata volt.
Gyógyulás helyett öldöklés
Musztafa Ibrahim, a 28 éves orvos a város utolsó működő kórházának szülészeti osztályán dolgozott, amikor rakéták csapódtak az épületbe. A robbanásoktól porosak lettek a szülő nők. Az orvos hallotta, ahogy az RSF egységei közelednek, és tudta, hogy kifejezetten vadásznak az egészségügyi személyzetre. Magára kapta menyasszonyának ajándékát, hátizsákjába tuszkolt két váltás alsóneműt, egykulacsnyi vizet és a telefontöltőjét, majd elmenekült a helyszínről.
Amit látott, meghaladta a képzeletét, a tetőről figyelte, ahogy a félkatonai szervezet járművei a menekülő tömegbe hajtanak. Egy terhes nő gyermekével a hátán próbálta lerázni üldözőit, de mindkettejüket megölték. A mészárlás első áldozatait egy buldózer lapátolta árkokba.
Az orvos házról házra lopakodott, majd egy föld alatti víztartályba bújt, ahol tucatnyi asszony és gyerek zsúfolódott össze a sötétben. A poshadt víz a mellkasáig ért, rágcsálók úsztak a felszínén, fentről pedig üvöltözés hallatszott, az emberek azt kiabálták, hogy öljenek meg mindenkit. Musztafa Ibrahim kollégái nem úszták meg, az egyik kórházban az RSF harcosai kórtermekről kórtermekre jártak, és lelőtték a betegeket. Ennek eredményeként több mint 460 ember halt meg a kórház falain belül.

Menedék helyett mészárszék
Óriási tömeg gyűlt össze az egyetem területén, azonban az RSF drónjai bombákkal szórták meg. Az egyik kollégiumban ezren bújtak el, de a harcosok ide is betörtek, és legalább ötszáz emberrel végeztek. A túlélők holtnak tettették magukat.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/30/szudan-tomegmeszarlas-rsf-nepirtas-afrika/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!