A tárcavezető a város egyetemén rendezett szimpóziumon felidézte, hogy Magyarország negyven éven keresztül megszállás alatt állt, és amikor végre sikerült megszabadulni a kommunistáktól, akkor rögtön megkezdték a csatlakozást – vagyis szavai szerint az újracsatlakozást – Európához, amelyre szuverén, keresztény örökségükre büszke államok békés, virágzó közösségeként tekintettek.
Ezzel szemben húsz évvel később háború dúl a kontinensen, a közvetlen szomszédságban, aminek következményeivel hazánk közvetlenül és súlyosan szembesül, például az országba érkezett több mint egymillió menekült formájában.
Majd Szijjártó Péter rámutatott, hogy az EU-n belül Magyarország kisebbségi álláspontot képvisel ebben a kérdésben azzal, hogy a mielőbbi ukrajnai fegyverszünet és béketárgyalások pártján van. Közölte, hogy a magyar álláspont szerint nincs megoldás a harctéren, ott csak halál és pusztítás van, és jól láthatóan egyik fél sem tud felülkerekedni, ezért egyértelmű, hogy
a konfliktus kizárólag tárgyalással érhet véget, csak az a kérdés, hogy ez mikor kezdődhet meg, márpedig minél előbb, annál jobb.
Szijjártó Péter az Európa stratégiai jövőjével foglalkozó panelbeszélgetésen ezután rávilágított ennek kapcsán arra a különleges szempontra is, hogy a harcokban sok magyar is odaveszett a kárpátaljai közösség tagjai közül.
„És nem akarjuk, hogy több magyar haljon meg ebben a háborúban, nem akarjuk, hogy több ember haljon meg ebben a háborúban” – tette hozzá a miniszter.
A tagjelöltek várakozási ideje 14 év és 11 hónap
A külgazdasági és külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország már kezdettől fogva határozottan elítéli a háborút, és noha többször minősítették már „Putyin kémjének, a Kreml propagandistájának”, erről ő maga is beszélt Moszkvában ezer ember előtt, amihez nem sok más európai politikusnak volt meg a bátorsága. „Rendben van, hogy elmondják ezt Brüsszelben, Washingtonban és Berlinben, azonban ehhez nem kell nagy bátorság” – jegyezte meg Szijjártó Péter.
Kitért arra is, hogy bár a kormány […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!