Lezuhant az amerikai légierő egyik MQ–9-es drónja Jemenben péntek kora reggel – írja a CBS News egy amerikai katonai tisztviselőre hivatkozva. A forrás később hozzátette, hogy az eszköz a partoknál csapódott a földbe. Az incidens kivizsgálása folyamatban van, sérültekről nem érkezett jelentés.
Pénteken az Irán által támogatott húszi lázadók vállalták a felelősséget a drón lelövéséért. A CBS szerint a húszik november óta két másik MQ–9-est is lelőttek – mindkettőt Jemen partjainál –, az elsőt november elején, majd egy másikat februárban.
A Kongresszusi Kutatószolgálat szerint minden egyes drón nagyjából 30 millió dollárba kerül. A Jemen felett és a partoknál repülő drónok részei az amerikai hadsereg azon erőfeszítéseinek, hogy segítsenek megvédeni a kereskedelmi és katonai hajókat a húszik folyamatos támadásaival szemben.
Az Izrael és a Hamász közötti háború kitörése óta a lázadók több mint száz kereskedelmi vagy katonai hajót támadtak vagy fenyegettek meg a Vörös-tengeren vagy az Ádeni-öbölben. A húszik azt állítják, hogy támadásaikkal Izrael Hamász elleni háborúja és az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás ellen tiltakoznak, de amerikai tisztviselők szerint a csoport által célba vett hajók közül soknak nincs köze Izraelhez.
Ellenintézkedésként az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság más országok támogatásával négy közös légicsapást hajtott végre a csoport jemeni képességeinek megsemmisítésére.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!